nukleáris energia

Orbán 7000 milliárd forintos ígérettel venné meg Trump jóindulatát és a reményt

De úgy is mondhatjuk, hogy Amerika átveri rajtunk az atomterveit a nukleáris fűtőelemekről és kis moduláris reaktorokról szóló megállapodással. A magyar kormány a paksi szankció feloldását, az „összeoroszozott” magyar atom nyugat-kompatibilissé tételét remélheti a washingtoni csúcstól, de Trumpnak sem csak a pénzről szól a dolog.

Haász János
gazdaság

Szijjártó bejelentette, hogy megkezdik az amerikai atomerőművek telepítéséhez szükséges előkészítő munkát

A magyar és az amerikai kormány már hónapok óta tárgyalt az amerikai moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséről.

Inkei Bence
energia

Amerikai atomerőművek Magyarországra telepítéséről tárgyal a kormány

A Trump-adminisztráció azt is megmondta, konkrétan melyik céggel kellene szerződnie a szuverén magyar kormánynak.

Urfi Péter
POLITIKA

Szijjártó: Nem akarjuk tönkretenni országunk gyönyörű tájait szélerőművekkel

Azt mondta, Magyarország vállalta, hogy 2030-ra az energiatermelését 90 százalékban fenntarthatóvá, szén-dioxid-mentessé teszi.

Mészáros Juli
gazdaság

Súlyos reaktorhibát titkolt el a Roszatom egy fehérorosz atomerőműben

Az EU határától 50 km-re lévő Asztravec erőmű a VVER-1200-as reaktorterv tesztalanyaként szolgál, ugyanilyen reaktorok érkeznek majd Paksra is.

Herczeg Márk
energia

Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia-termelő kapacitás megháromszorozásáról szóló egyezményt

Huszonkét ország állt be Emmanuel Macron kezdeményezése mögé.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó Moszkvában ígérgette, hogy Magyarország a nukleáris energiára vonatkozó szankciókba soha nem fog beleegyezni

A külügyminiszter szerint fontos lenne a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés az EU és Oroszország között.

Lovas Gergő
külföld

Magyar sertést Malajziába

Szijjártó Péter diplomáciai nagyüzeme New Yorkban zakatol.

Solti Hanna
POLITIKA

Orbán Kötcsén belengette, Lantos Csaba már be is jelentette a magyar-francia nukleáris kapcsolatbővítést

A Framatome szaktudása akár a meglévő blokkok üzemidő-hosszabbításában vagy a következő generációs technológiák meghonosításában is hasznosulhat Magyarországon – közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Herczeg Márk
energia

Ukrán hírszerzés: Moszkva rábólintott a zaporizzsjai atomerőmű felrobbantására, megkezdték az evakuálást

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: ez színtiszta hazugság.

Bódog Bálint
háború

Szijjártó nekiment a német kormánynak

Szuverenitásunkkal szembeni támadásnak minősíthető a külügyminiszter szerint, hogy nem engedélyezik, hogy a Siemens Energy szállítson rendszereket Paks II-höz.

Benics Márk
gazdaság

Kínlódás lett a francia atomreneszánszból

Abban az évben kényszerültek leállítani több tucatnyi nukleáris blokkot Franciaországban, amikor soha nem látott válság sújtotta az európai energiaipart. Az ottani példa intő jel: muszáj több lábon állni az energiatermelésben, nem célravezető mindent egyetlen technológiára feltenni.

444.hu
gazdaság

Elbukta a Paks 2 miatt indított uniós perét az osztrák kormány

Első fokon elutasította az osztrák kormány paksi bővítésnek nyújtott állami támogatás jogosságát vitató keresetét az EU törvényszéke. Az osztrákok jogvitája nem a magyarokkal, hanem a bizottsággal volt, de ha nyertek volna, annak beláthatatlan következményei lettek volna Paks 2-re.

Csurgó Dénes
energia

Szijjártó Péter újabb vörös vonalra bukkant, úgy hívják, hogy nukleáris szankció

A kormány nem támogatná az atomenergiával kapcsolatos szankciókat.

Szurovecz Illés
háború

Szijjártó üzbég-magyar atomprogramot jelentett be

Pár nappal a hadiipari együttműködés bejelentése után.

Horváth Bence
POLITIKA