Németh Szilárd szerint az E.ON azzal akar beavatkozni a választásokba, hogy olcsóbban adja a gázt, mint az állam

elmebaj
2018 február 13., 13:13
comments 544

A Fidesz alelnöke kedden a Terrorelhárítási Központban fontosnak tartotta felhívni az E.ON energiaszolgáltató figyelmét arra, hogy ha olcsóbban adja gázt, mint az állami gázszolgáltató, 

azzal beavatkozik áprilisi országgyűlési választásba.

Az E.ON Hungária hétfőn kínált alá a rezsicsökkentett, állami földgázáraknak, és évente legalább 13 ezer forinttal, azaz havonta több mint ezer forinttal alacsonyabb számlát ígér, mint amennyit az állami NKM Földgázszolgáltató Zrt.-nél kell fizetni. Egy ideje már egyébként is tudható, hogy az állam által megállapított hatósági ár, drágább a szabadpiaci árnál

Most az E.ON a Világgazdaságnak pont azt mondta, hogy azért tudja olcsóbban adni a gázt, mert mint versenypiaci kereskedő nem hatóságilag szabályozott forrásból és árakon, hanem a szabadpiacon vásárolja a szénhidrogént.

Ezen a rezsibiztosként is működő Németh Szilárd kiakadt, és a TEK-nél tett látogatása után azt mondta, aki elfogadja az E.ON ajánlatát, az „kimegy a szabadpiacra” két évre. Az energiavállalatnak pedig azt üzente: 

„kicsit fogja vissza az agarakat, és ne avatkozzon be a választásokba!”

A rezsibiztos úgy vélte, az E.ON ajánlatával egyértelműen a politikai adok-kapokba száll be, Brüsszel oldalán. Úgy érzi, hogy az Európai Unió meg kívánja szüntetni minden tagállamban a védett piacot, a teljes liberalizáció érdekében. 

link Forrás

Németh Szilárdot próbálták kérdezni az EU Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) Elios-üggyel kapcsolatos jelentésről is, de ezzel kapcsolatban is csak annyit mondott, hogy szerinte az nem más, mint „brüsszeli kampányjelentés”, beavatkozás az áprilisi országgyűlési választásba. Ráadásul - tette hozzá - a vizsgált időszakban Simicska Lajos volt az Elios tulajdonosa. 

Azzal kapcsolatban is kérdezték a, hogy sajtóhírek szerint saját plakáttörvényüket megszegve, a listaárnál olcsóban jutottak plakáthelyekhez. Erre Németh Szilárd úgy reagált, ez „ócska hazugság”, betartják a vonatkozó jogszabályokat. 

Arra a felvetésre, hogy ellenzéki pártok nem tudnak plakáthelyekhez jutni, merta  Fidesz mindent lefoglalt, Németh Szilárd megállapította: a magyar választási rendszer egyforma lehetőséget biztosít a legkisebb és legnagyobb pátnak is, egyforma a pénzügyi támogatásuk és a hirdetési piachoz is egyformán férnek hozzá. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.