18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

A zöld inges pécsi férfit a kibontakozó verekedés sem gátolta meg abban, hogy rendeljen a kocsmában

bűnügy
2018 február 15., 11:15
comments 126

A bama.hu számolt be róla, hogy a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség többek között kifosztás, súlyos testi sértés miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki részegen bántalmazta az egyik vendéget egy kocsmában.

link Forrás

Az eset még tavaly júniusban történt, egy helyi kocsmában egy férfi egyre jobban berúgott, majd kötekedni kezdett, megrongálta a berendezést is. Ekkor jelent meg a későbbi sértett, akivel a vádlott összeismerkedett, sőt, közölte a pultossal, hogy mostantól ő is ingyen iszik. A pultos a beszámolók szerint nem mert ellenszegülni, de a sértett jelezte, hogy ő nem kér több italt. Erre a vádlott nekitámadt, többször megütötte, majd kirángatta a kocsmából, és tovább verte az utcán. 

Majd visszatért a kocsmába, letépte a sörcsapokat és dobálózott egy sort. Kinn még kergetni kezdte a sértettet, majd az elejtett mobiltelefonját zsebre vágta. 

Egy idő után a bántalmazással felhagyott, visszatért a sörözőbe, ahol a sörcsapokat letépte, egy sörösüveget a felszolgálóhoz dobott, az újságokat szétdobálta.

Az esetről közzétett felvételeken külön érdemes kiemelni a zöld inges urat, aki a kibontakozó verekedéstől egyáltalán magát nem zavartata állt be rendelni. Hiába, egy úr a vadnyugati hangulatú pécsi sörözőben is úr. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.