Államfővé választotta a dél-afrikai parlament Fokvárosban Cyril Ramaphosa eddigi alelnököt, miután a korrupciós botrányba keveredett Jacob Zuma szerda este lemondott az államfői posztról.
A kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus képviselői közül többen énekelni kezdtek, és táncra perdültek azt követően, hogy pártelnöküket az ország vezetőjévé választották. Az ellenzéki, radikális baloldali Gazdasági Szabadságharcosok nevű párt politikusai viszont még a voksolás előtt kivonultak az ülésteremből. A vezetőjük, Julius Malema közölte, hogy nem óhajtják legitimálni a kormánypárt jelöltjét.
A 65 éves Ramaphosa a Dél-Afrikai Köztársaság ötödik köztársasági elnöke a faji elkülönítésen alapuló apartheidrendszer felszámolása óta. Az 1990-es évek végén az egykori szakszervezeti vezető Nelson Mandela akkori államfő egyik legesélyesebb utódjának számított.
A 2014 óta alelnöki tisztséget betöltő, kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező Ramaphosa üzletemberként jelentős vagyonra tett szert. A magánszférában szerzett tapasztalatait elnökként is szeretné kamatoztatni: elsődleges célja a gazdaság fellendítése, az állami vállalatok működésének optimalizálása és a korrupció felszámolása lesz. A politikus elnökké választásának hírét a helyi és a nemzetközi piacok is kedvezően fogadták.
„Keményen fogok dolgozni, hogy ne okozzak csalódást Dél-Afrika népének”
– ígérte az új elnök.
Ramaphosa elmondta, szeretne tárgyalóasztalhoz ülni a többi párt vezetőivel, hogy megegyezzen velük az együttműködés kereteiről. Az ellenzéki Demokratikus Szövetség vezetője, Mmusi Maimane jelezte, hogy a pártja kész együttműködni a politikussal, ha a dél-afrikai nép érdekében folytatja a tevékenységét. Az új államfő a péntek esti beszédében részletezi majd politikai elképzeléseit.
Jacob Zuma előző elnök korrupciós botrányai miatt szerda este azonnali hatállyal lemondott tisztségéről, megelőzve ezzel, hogy csütörtökön a pártja – az ellenzékkel karöltve – parlamenti bizalmatlansági indítvánnyal távolítsa el az ország éléről. A 75 éves Zumát 2009-ben választották államfővé. (MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.