Menedékjogot kért Görögországban 17 török

Menedékjogot kért Görögországban 17 török állampolgár, aki csónakon menekült el hazájából, és egy kis égei-tengeri szigeten kötött ki - írja a görög rendőrségre hivatkozva az MTI.

A csoport, amelynek négy nő és hat gyerek is tagja, hétfő este érkezett Inúszesz szigetre, amely a nagyobb Híosz szigettől északkeletre, a török partoktól pedig mindössze nyolc kilométerre fekszik. 

A Politiszkíosz című hírportál úgy értesült, hogy török állami tisztviselőkről és családtagjaikról van szó.

Amint Görögország a 80-as és 90-es években a török baloldali, illetve kurd ellenzékiek menedéke volt, úgy most a 2016. júliusi levert puccskísérlet miatt indított állami megtorlás, a gülenizmus vádja elől menekülnek ide törökök. A görög menekültügyi hatóságok szerint tavaly 1827 török állampolgár kért menedékjogot az országban, tízszer több, mint az előző évben. Az Európai Unió országai közül csak Németországban regisztráltak több menedékkérelmet 2017-ben.

A múlt héten egy török tanárnő, akit az immár másfél éve tartó törökországi rendkívüli állapotra hivatkozva bocsátottak el állásából, vesztette életét két gyermekével, miután egy migránsokat szállító csónak felborult az Évrosz (Marica) görög-török határfolyón. Többeket eltűntként tartanak nyilván, köztük a tanárnő férjét is.

Tavaly decemberben 11 török néptáncos kért menedékjogot Magyarországon.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.