Damon Albarn betintázva kelt ki a Brexit ellen a Brit Awards Gálán

külföld
2018 február 22., 09:24
comments 20

Damon Albarn, korábban a Blur vagy a The Good, the Bad and the Queen, most meg a Gorillaz frontembere minden bizonnyal részegen ment ki a színpadra a szerda esti Brit Awards Gálán, hogy a Gorillaz nevében átvegye a legjobb brit együttesnek járó díjat. Köszönőbeszédében a Brexit ellen kelt ki, igaz, konkrétan nem említette az EU-ból való kilépésről döntő népszavazást. Azt mondta,

„Hiszitek vagy nem, ez az ország egy kifejezetten apró, kicsike valami, igen, de nagyszerű hely, és egy csodálatos világ része. De amit mondani szeretnék, az az, hogy ne hagyjátok elszigetelődni, ne hagyjátok, hogy elzárjanak benneteket!”

Majd arról beszélt, hogy a britek a zenében is hatalmasat alkottak és alkotnak annak ellenére is, hogy kis ország az övéké, és ez a lelküknek köszönhető, de nem szabad hagyni, hogy a politika ennek útjába álljon. Albarn mondataival kicsit túl is lógott az időkereten, a díjat megköszönni már így is a zenésztársainak kellett.

link Forrás

A közösségi médiában sokan kiemelték, hogy a zenész részeg volt, de attól még megfontolásra érdemes és igaz dolgokat mondott.

Mások arról írtak, hogy az egész Brit Awards olyan volt, mintha újra a 90-es években élnénk, ugyanis Liam Gallagher, az Oasis frontembere is fellépett, és előadta az Oasis egyik legnagyobb slágerét, a Live Forevert. (Daily Mail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.