"Értem, amit mondasz" – Trump egy cetlin szorongatta az üzenetet, hogy mit kell mondani a floridai lövöldözés túlélőinek

külföld
2018 február 22., 16:13
comments 209

Az Egyesült Államok elnöke a floridai iskolai lövöldözés túlélőivel találkozott a Fehér Házban, erre az alkalomra Donald Trump vitt magával egy papírlapot, amire sorvezetőként felírtak neki pár tanácsot, hogy mit érdemes mondani a súlyos traumán átesett fiataloknak. 

A helyszínen dolgozó fotósok pedig belefotóztak ebbe a sorvezetőbe. Így derült ki, hogy az egyik használható mondat, amit felírtak Trumpnak, az "I hear you", azaz "Értem, amit mondasz" volt. Ez a hármas pont volt, a nagyításból kiderül, hogy az első kérdés, amit felírtak az elnöknek, úgy hangzott, hogy Mit szeretnél a leginkább, amiről tudjak abból, amit átéltél?, míg a második úgy hangzott, hogy Mit tehetünk érted, amiből jobban biztonságban éreznéd magad? 

photo_camera Fotó: Carolyn Kaster/AP

A legnagyobb visszhangot természetesen a harmadik pont felírása váltotta ki, mert míg az első két kérdésre is fura, hogy külön figyelmeztetni kell az elnököt, de legalább helyénvalóak, addig az "I hear you" papírra vésése kicsit olyan, mintha Trump  képtelen lenne magától együttérzését kifejeznie egy lövöldözés túlélői felé. A felvételek tanúsága szerint amúgy Trump a találkozó alatt nem használta a kezében szorongatott lapot. 

Ez volt az a találkozó, ahol Trump bedobta, hogy esetleg fel kéne fegyverezni a tanárokat. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.