Elmeorvosi vizsgálatra küldték a veronai busztragédia áldozatainak rokonait

Több mint egy éve, 2017 január 20-án súlyos balesetet szenvedtek a budapesti Szinyei gimnázium diákjai Olaszországban, Verona közelében. 17-en meghaltak, 26-an megsérültek aznap éjjel.

Az utazást biztosító társaság még mindig nem fizetett sok családnak, és most egy újabb megalázó procedúrát találtak ki számukra, írja a Blikk.

A hozzátartozókkal már megcsináltattak egy pszichológiai felmérést, de az nem tetszett a biztosítónak, ezért most elmeorvosi vizsgálatra küldte őket. Ahol olyanokat kérdeztek például egy elhunyt gyerek tinédzser testvérétől, hogy mire akarja költeni a biztosítási pénzt. 

Mécsesek a Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt tavaly januárban.Fotó: MTI / Kallos Bea

A hozzátartozók együttműködnek a biztosítóval, de mélyen megrendültek az ízléstelen eljárás miatt. 

A Blikk most nem írta meg, hogy melyik biztosítóról van szó, de a hirado.hu még tavaly arról írt, hogy a Groupama nevű céggel volt vitája a rokonoknak, mert először méltatlanul alacsony összeget akartak adni. (Blikk

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.