A kertészeti egyetem dugig teli aulájának egyik sorközépi székén szorongva egy pillanatra kénytelen vagyok megállni a jegyzetelésben: törpetacskó méretű, aranyosan szuszogó cserebogár nyalogatja ugyanis belülről a koponyám jobb hátsó falát, ami egyszerre okoz csiklandós, hűvös és kéjes érzést, bár a bogár szuszogása miatt elég rosszul hallom az előadót. Erős a gyanúm, hogy az imént végetért ebédszünetben elfogyasztott, jó kövér pálmafúróbogár-lárvától hallucinálhatok.

Mutatom a lárvát, hogy addig is megpihenhessek kicsit a klaviatúrán, hiszen még mindig istentelenül meg vagyok készülve :

Hogy hol vagyunk? Annak a Fazekas Sándor agrárminiszternek rémálmában, aki egy szerdai választási fórumon mondta azt halál komolyan a gyanútlan csepeli polgároknak, hogy a Soros-terv része, hogy rovarokat kell enni? Vagyis Soros György pirított tücskökkel és őrölt lisztkukacokkal kidekorált erődemonstrációján?

Meglepő módon nem. Hanem - még meglepőbb módon - azon az első magyar rovaripari konferencián, amit jó két órával azelőtt, hogy szétrágtam volna a droglárvát, Palkovics László - csak névrokona az oktatási államtitkárnak - nyitott meg az egykor kertészetinek nevezett egyetemen, és ahol egy rakás akadémikus és egyetemi professzor mellett a magyar államigazgatás komoly beosztású szereplői értekeznek a rovarok jelenlegi és lehetséges szerepéről a világ, európai és Magyarország élelmezésében. Közöttük annak a Fazekas Sándornak az alárendeltjei is, a konferenciával kábé egyidőben tett rá egy lapáttal és nyilatkozta azt, hogy

Meg kell védenünk a magyar embereket attól, hogy bogarakkal, rovarokkal, tücskökkel etessék őket.

Az évek során jó sokféle, felsőoktatási intézményben tartott tudományos eseményről tudósítottam, de nem nagyon emlékszem olyanra, ahol ilyen sokan lettek volna. Ha a 444 olvasói általam lenézett választópolgárok lennének, akkor most azzal viccelnék, hogy ez a Soros is tud azért valamit, de hála istennek nem vagytok azok, így a tömeges résztvételt tudjuk be az érdekes - és Fazekas két nappal ezelőtti megnyilatkozása miatt hirtelen pikánssá vált - témának.

A konferenciát ügyesen megszervezték, a témát sok oldalról körbejáró, pörgős előadások követik egymást, miközben jó pár helyen lehet rovartermékeket kóstolni, a sima szárított lisztkukactól a paradicsomos tücsökkrékeren át a gourmet tálalásban elkészített nyerslazacos sáskáig.

Gyere velem csótányt enni!

Nyilván mindenkit az érdekel a legjobban, hogy milyenek a rovarételek. Nem akarok nagy szavakat használni, de egyik ilyen, másik olyan.

Az első kóstolóhelyen ropogtatnivaló formátumú rovarokat kínált egy pasi, aki pont úgy viselkedett az idegenkedve, de kiváncsian érkező konferenciázókkal, mint egy masszázsfotelárus a Hungexpón: tök lehetetlen kiindulóhelyzetből próbálta elmagyarázni nekünk, hogy miért van szükségünk pont erre a bizarr termékre.

Nekem az volt a legmeglepőbb, hogy a kínálat messze leggusztustalanabbul kinéző tagja, a sós, szárított lisztkukac volt a messze legfinomabb a természetes formában tálalt rovarételek közül, hiába láttam annyi ilyet a díszhalasnál. Olyan íze és állaga van, mint egy profin megcsinált, érdekes, de nem tolakodó ízű, minőségi ázsiai snacknek. Ha nagyon kell gasztrobloggerkedni, akkor ízre leginkább a hántolt, pirított napraforgómaghoz tudnám hasonlítani, miközben szórakoztatóan, de nem tolakodóan ropog. Nem félek kimondani: a szárított lisztkukac teljesen versenyképes szemétkaja lehetne, ha nem nézni ki úgy, mint egy undorító féreg.

A snacktücsök már összetettebb téma. Jól elkészítve, vagyis ügyesen szárítva meglepetésemre abszolúte könnyen, sőt élvezettel rágható el a roppanós, de nem szurkálós kitinpáncél, a szárny és a láb is. A baja vele az - már ha ez baj egyáltalán - hogy olyan steampunkos-viktoriánus hangulatot áraszt az íze, mintha egy kitömött állatból falatoznánk. Neil Gaiman rajongói szeretni fogják, a többieknek talán egy kissé dohos a hangulata.

A sorban várakozva egy rendkívül lelkes lány ajánlotta a figyelmembe a szárított selyemhernyót mint a szerinte legfinomabbat a készletből, a „friss, zöld íze miatt”. A hernyó furcsán viaszszínű, száraz hullája úgy roppan és omlik szét a szájban egy ezredmásodperc alatt, mintha múmiába haraptunk volna. Ami marad utána, az egy zavarba ejtően savanykás íz, amiben összetéveszthetetlenül jelenik meg az itatóspapír és a házi por. Ha a tücsök olyan, mintha Gaiman írta volna, akkor a selyemhernyót Gaiman szekrényben tartott ükanyja írhatta.

Egy sorban álló pasas éppen azt kérdezte a rovarkereskedőtől, hogy

Elnézést pajorokkal nem próbálkoztak? Mondjuk cserebogárral? Olyan jó kövérek. Ha ebből akarnék vacsorát adni a családnak--

amikor megpillantottam a drogoszacskóba csomagolt pálmafúróbogár-lárvákat.

Azonnal éreztem, hogy ez a snack lesz a lokális csúcs, és úgy is lett. Kaptam egy pompás példányt, kicsit félrevonultam, leültem egy székre, a számba tettem és szétrágtam. Ennek már komoly teste van. A fogaim először a nem is páncél-, hanem szárítotthúsállagú lárvabőr-rétegen hatoltak keresztül, hogy a feltáruló pajorhasüregből először irtózatos kriptaíz, majd intenzív, fűszeres vegyszeraroma szabaduljon fel. Szinte azonnal beálltam tőle és innen tényleg mámoros hangulatban folytattam a kóstolgatást.

Közben kénytelen voltam megállapítani, hogy ide nem engem kellett volna kiküldeni tudósítani, hanem egy perverz japán pornófüggőt, mert akárhová néztem, fiatal lányokat láttam, akik éppen nagy rovarokat tettek a szájukba.

A felerészt lisztkukaclisztből sütött húsgombócok teljesen okék voltak, de a lárvaízt egyáltalán nem lehetett érezni. Az egyik legeltaláltabb feldolgozott termék a füstölt tücskös kréker volt, a másik legeltaláltabb pedig ugyanebből a szériából a paradicsomos. Nincs szar rovar, csak kevés fűszer - állapítottam meg magamban, miközben a pálmafúróbogár-lárva hatására finoman lüktetett az agyam és olyan intenzíven kezdtem érezni a koponyatetőm jobb hátsó negyedét, mint még soha.

A következő kóstolóhely, ahol éttermi konyhai módszerekkel feldolgozott, az adott közegben haute cuisine-fogásoknak minősíthető rovarételeket kínáltak, tökéletesen megmutatta az alapanyag korlátait.

Ami ropogtatnivalónak, keksznek vagy lisztnek teljesen jó volt, az nemes alapanyagként prezentálva, más finom alapanyagok társaságában azonnal viccé vált.

A tumultusban egy pikáns-fűszeres sörtésztában sült sáskát tudtam megszerezni erről a pultról. A borítékja igen finomnak bizonyult, pont ezért volt baromi idegesítő, hogy állandóan a fogam közé akadt egy ehetetlen szárnyfedél vagy láb. Fogtam magam, leszopogattam egy jó nagy sáskát - olyant, amit a tudományosan nem korrekt magyarok szöcskének neveznének - és kirágtam egy egyetlen nem páncélosan kemény testrészét, a potrohát. Nem volt semmi íze.

A kóstoló alapján Fazekas Sándornak még kampányszinten sem kell azon izgulnia, hogy Soros György rovarmenüre fogja átállítani a magyarokat, akik a Megváltó születésnapján valoószínűleg az idők végezetéig kitartanak a parikás lében tálalt főtt pontysperma mellett.

Az több előadásból is kiderült, hogy eredetileg a világ összes táján ettek rovarokat, és ma is többmilliárd ember napi menüjében szerepelnek, de Észak-Amerikában, Európában és Közép-Ázsiában már elég régen nem divat a szöcskepörkölt. Ennek a kikopásnak szerintem pont ugyanaz az oka, mint az összes divatból kiment, de a bioboltosok által ezerrel plankolt ősi kultúr- és fűszernövény esetében: nem, nem a nagyüzemi élelmiszerlobbi áldozatai ők, hanem egyszerűen nem elég finomak, ezért azok, akik már nem voltak olyan szegények, hogy bármit le kelljen nyelniük, leszoktak róluk. A rovarok között is volt egészen jó, bizonyos módon elkészítve kifejezetten finom is, de általában azért inkább kellemetlenek voltak, mint nem.

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja / startup szöcskefarmok terjeszkednek rajta

- mormoltam el magaban is az ismert sorosista költő, Rovar János versének nyitósorait, majd elmentem meghallgatni, hogy a csak fideszes fejekben létező kétfejű rém, a Brüsszel-Soros tényleg szöcskefarmokat fog-e ránk kényszeríteni.

Rögtön az első, általam meghallgatott előadásból kiderült, hogy Fazekas Sándor szövege a rovarevést ránk kényszerítő Sorosról nem csak azért hazugság, mert oltári nagy debil hülyeség és egy betű sem igaz belőle, hanem mert még akkor is képtelenség lenne, ha az ismert üzletember adott esetben tényleg azt tekintené életcéljának, hogy csótányt etessen a magyarokkal. Magyarországon ugyanis egyszerűen törvény tiltja, hogy rovart vagy abból készült terméket emberi fogyasztás céljára forgalmazzanak, és ilyent az EU sem ír elő, sőt nem is szándékozik. 28 tagországból 23-ban tilos szarvasbogarat árulni emberi kajaként. A cikkben közölt recepteken fellelkesült olvasók megnyugtatására mondom, hogy a tiltás az árusításra vonatkozik, vagyis azt semmi sem tiltja, hogy valaki nem védett szöcskét fogjon magának ebédre, és azt sem, hogy rovarkaját vegyen külföldről online vagy mást megkínáljon rovarétellel.

A meghallgatott előadásokból a következőket szintetizáltam, pálmafúróízű böffentések közepette:

• Arra senki sem számít, hogy a rovarevés az európai kultúrkörben a belátható jövőben abban a formában legyen tényező, hogy emberek rendszeresen ennének sült/főtt párolt/töltött rovarokat
  
• A mi környezetünkben - de világszinten is - leginkább élelmiszerkiegészítőként, alternatív fehérjeforrásként lehet szerepe a rovaroknak. Magyarán arra senki sem számít, hogy a mi életünkben a kísérletező kedvű szmókereken kívül túl sokan állnának rá a sült lisztkukacra, arra viszont igen, hogy a lisztkukaclisztnek akár tényleg lehet némi szerepe a táplálkozásunkban.
  
• A rovartenyésztés igazi felvevőpiaca az állattakarmány-ipar lehet, itt viszont akár nagyon fontos szerepe is lehet.
  
• A globális felmelegedés és a szabad területek fogyása felértékeli a relatíve olcsón, aránylag kis területen nagyon jó tápanyaghasznosítási mutatókkal termelő, a környezetet kevéssé károsító, kicsiben is elkezdhető, vizet alig igénylő, üvegházhatású gázokat minimálisan kibocsátó rovartenyésztést.
  
• De mindennek sokkal inkább van és lesz igazi szerepe a szegény és fejlődő, mint a fejlett országokban, bár a felmelegedés kiszámíthatalansága ebbe bekavarhat.
  
• A rovartenyésztés igazi problémája nem az, hogy az jó vagy rossz az emberi gyomornak, hanem az, hogy nagy a csábítás, hogy a tenyésztők akár szó szerint is szeméten, hulladékon neveljenek rovart, mert az miundennél olcsóbb, az állatok meg szeretik. Csakhogy így olyan anyagok is kerülhetnek a gasztropoloskába, amik már károsak az emberre is.
  
• A magyarok túlnyomó többsége a felmérések szerint ki sem próbálná a rovart, biztosra még elméletben is kevesen mondják a dolgot, az ingadozó réteg sem nagyobb a lakosság negyedénél.
  
• Minél fiatalabb és férfibb valaki, annál kaphatóbb a cincércombra.
  
• Azért Fazekas miniszter sem volt teljesen hülye: azok, akiknek kifejezetten szempont, hogy magyar élelmiszert vegyenek, nagyobb arányban utasítják el a rovarok megkóstolását is.
  
• Nagy kérdés a kitinevés: egyes tudósok szerint átok, mások szerint egészséges áldás.
  
• Az áttörést a haszonrovaroknak a takarmányipar hizhatja meg, itt ugyanis nagyon kéne valami olcsó, biztos és problémamentes fehérjeforrás.
  
• Na ki a rovaripar nagy ellensége a kampányolástól megrészegült fideszes miniszterek melltt? Hát a szójalobbi, a rovarpor ugyanis a szójadarálékot válthatja ki.
  
• Darwin nagyapja állítólag publikált egy remek családi pajorleves-receptet.
  

Ez volt a rovarkonferencia, egy itt hallott kifejezéssel élve "sikeres magyar rovaripart" kívánok minden érintettnek.