Fazekas Sándor újra figyelmeztet: Meg kell védenünk a magyar embereket attól, hogy bogarakkal, tücskökkel, rovarokkal etessék őket

elmebaj
2018 február 23., 13:49
comments 258

Pénteken, azaz ma zajlott az a rovaripari konferencia, melyen „betekintést nyújtanak a rovarok felhasználhatóságára takarmányozási és élelmiszeripari vonatkozásban a magyar piacon az alábbi témákban: jogi szabályozás, rovartenyésztés, ipari felhasználhatóság, érzékszervi tényezők, fogyasztói fogadtatás, marketing stb." A rendezvény ideje alatt meg is lehet kóstolni a rovarokat, sőt, ami azt illeti, Szily László kollégánk már meg is kóstolta őket. A konferencia egyik előadója Kasza Gyula, a NÉBIH elnöki megbízottja volt - a NÉBIH pedig a Fazekas Sándor vezette Földművelésügyi Minisztérium egyik háttérintézménye.

Ez azért érdekes, mert a miniszter szerdán arról beszélt, a Soros-tervnek az is része, hogy rovarokat kell enni. Hogy ezt komolyan gondolta, kiderül abból is, hogy a Hír TV riporterének egy péntek délelőtti könyvbemutatón azt mondta, 

„Meg kell védenünk a magyar embereket attól, hogy bogarakkal, tücskökkel, rovarokkal etessék őket. Jelenleg ezeknek az étkezésben való felhasználása Magyarországon tilos, és hogyha bárhol, bárki ilyesmivel foglalkozik, próbálkozik,, akkor a hatóság teljes szigorával fogunk eljárni. A magyar étkezési szokásokkal ezek az elképzelések ellentétesek.”

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.