Egy új izraeli törvény elleni tiltakozásul bezárták a Szent Sír-templomot Jeruzsálemben

külföld
2018 február 25., 15:05

1900 óta először fordult elő vasárnap, hogy bezárták a Szent Sír-templomot Jeruzsálemben. A templom az egykori Golgota-hegy helyén áll, ott ahol megfeszítették Jézust, illetve közeli sírjának és feltámadásának helyszíne is hozzá tartozik. A IV. század óta áll itt keresztény templom.

A templomot a görög ortodox, az örmény és a római katolikus egyházak közösen felügyelik, és most mindhárom egyház helyi vezetője közösen adott ki tiltakozó nyilatkozatot egy készülő izraeli törvénnyel szemben.

Tiltakozó keresztény egyházi vezetők a Szent Sír-templom bejáratánál.
photo_camera Tiltakozó keresztény egyházi vezetők a Szent Sír-templom bejáratánál. Fotó: GALI TIBBON/AFP

A keresztények szerint a rasszista és kifejezetten keresztény-ellenes törvény alkalmat adna a hatóságoknak, hogy elkobozzák a keresztény egyházak ingatlanjait.

A törvény mellett érvelő izraeli politikusok viszont azt mondják, hogy csak az egyházak kereskedelmi célra birtokolt ingatlanjait (éttermek, üzletek) érinti a törvény, és csak a bérlőket védi attól, hogy a fejük felől eladják az ingatlanokat, magánkézbe. Vagyis csak akkor lépne közbe az állam, ha az egyházak maguk akarnak megválni javaiktól.

A keresztény egyházak szerint viszont a törvény szellemisége ahhoz hasonlít, mint amilyen törvényeket a zsidók ellen hoztak Európa sötét korszakaiban. Továbbá a törvény adózásra vonatkozó részeit is kifogásolják. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.