Karácsony és Vona: Ha a Fidesz városában lehet, akkor mindenütt lehet

POLITIKA
2018 február 25., 21:07
comments 221
  • Gyors értékelésre kértük telefonon az MSZP-Párbeszéd, és a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét a hódmezővásárhelyi választásról. 
  • Abban mindketten egyetértettek, hogy Márki-Zay Péter független jelölt győzelme azt mutatja, hogy az áprilisi parlamenti választáson meg lehet buktatni Orbán Viktor kormányát.

Karácsony Gergely szerint "ha Hódmezővásárhelyen lehetséges volt legyőzni a Fidesz jelöltjét, akkor az ország bármelyik településén lehetséges ez". Emlékeztetett, hogy az MSZP-Párbeszéd több választókörzetben is visszalépett független jelöltek érdekében (Pécsen és Veszprémben eddig), és erre biztatja a többi pártot is.

Külön üzent az LMP-nek, hogy érdemes lenne egyeztetni az összefogásról. Amikor rákérdeztünk, hogy a Jobbikkal is felmerülhet-e az összefogás, mint történt ez most Hódmezővásárhelyen, akkor azt mondta, hogy

"Jussunk el a demokratikus pártokkal a megegyezésig, a többit meg bízzuk a választókra."

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint két ok miatt is lélektani fordulópont volt a vasárnapi eredmény. Egyrészt "megbuktak azok a közvélemény-kutatások, amelyekre a társadalmi hangulat eddig alapozódott", és ami azt hitette el az emberekkel, hogy a Fidesz nem legyőzhető.

"Látszik, hogy a magas részvétel a kormányváltás esélyét teremti meg" - tette hozzá. 

A másik fontos tanulság szerinte, hogy a Fidesz a saját városában bukott nagyot, és ez minden választókerületnek fontos üzenet. 

Amikor rákérdeztünk, hogy a baloldallal felmerülhet-e az összefogás, mint történt ez most Hódmezővásárhelyen, akkor azt mondta, hogy

"Ez az eredmény a választóknak azt üzeni, hogy a legerősebb jelölt képes leváltani a kormányt."

Botka: A legerősebb jelöltre kell szavazni

Botka László, az MSZP előző miniszterelnök-jelöltje videóüzenetben szólította fel a  választókat, hogy mindenütt arra az egyéni jelöltre szavazzanak áprilisban, aki helyben a legerősebb, és valóban kormányváltást akar. Ezzel elmozdult attól a korábbi álláspontjától, ami alapján kizárta, hogy a Jobbikot is számításba kell vennie a kormányváltást akaróknak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.