Cristiano Ronaldo szereti azt, amit a tükörben lát

sport
2018 február 27., 08:16
comments 44

Az utóbbi időben újra megtáltosodott a Real Madrid csatára, némi formahanyatlás után újra rúgja a gólokat Cristiano Ronaldo. Most egy youtuber, Fred +10 vendége volt, és ott beszélt kicsit életfilozófiájáról. 

link Forrás

A Marca cikke szerint többek között Ronaldo elmondta, hogy túl azon, hogy jóképű vagy, kedvelned kell magadat. Önbecsüléssel kell rendelkezned, értéket kell tulajdonítanod magadnak. 

Nem azt kell mondanom, hogy én vagyok Prince, de kedvelned kell magadat. A tükörbe nézek, és tetszik amit látok, persze, szeretek magamra nézni, tette még hozzá. 

A portugál klasszis beszélt arról is, hogy szabadidejében nagyon ritkán néz csak focit, maximum ha egy barátja játszik vagy egy fontos meccs van. Viszont igyekszik minél több más jellegű tartalmat, például sorozatokat, filmeket és dokumentumfilmeket megnézni, mert azokból sokat lehet tanulni. Ezen kívül szereti a koncerteket, és utazni is, Párizsba vagy Londonba például. 

Ronaldo ma a világ egyik legismertebb embere, ami persze sokszor nem könnyíti meg az utazásait, de azért elmondása szerint nem lehetetlen néha sikerül egy kis magánszférához jutnia, igaz, ehhez trükköket kell alkalmaznia. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.