„Vásárhely! Vásárhely!” - kiabálták Dunaújvárosban, ahol nem engedték megtartani a Közös Ország Mozgalom vitafórumát

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Fórumsorozatának újabb állomása helyett tüntetett Dunaújvárosban a Közös Ország Mozgalom, miután az eredetileg tervezett eseményt nem tarthatták meg a a Bartók Kamaraszínházban.

A Hír TV tudósítása:

A vita helyett így összellenzéki tüntetés lett a dologból, ahol felszólalt Gulyás Márton, a DK-s Mezei Zsolt, a jobbikos Pintér Tamás, és a momentumos Kaszó Róbert is. 

Gulyás azt mondta, „a vásárhelyi választás óta ez egy másik ország” és világosan látszik, minél több választókerületben olyan helyzetet kell teremteni, mint Hódmezővásárhelyen.

Fotó: Bankó Gábor

A DK-s Mezei Zsolt azt mondta, a helyi Orbánokkal sincs alku (a nincs alku most a párt kampányszlogenje), a jobbikos jelölt pedig egyszerűen azt, hogy hat hét múlva leváltja a fideszes Galambos Dénest. A momentumos Kaszó Róbert szerint a Fidesz ellehetetleníti a demokratikus ellenzék alkotmányos jogait, szerinte a polgármester felső utasítása döntött úgy, hogy nem engedik megtartani a fórumot.

A rendezvényen nagyjából kétszázan vettek részt, akik többször is azt skandálták,

Április 8!

illetve

Vásárhely! Vásárhely!

Fotó: Bankó Gábor

A beszédek után átvonultak a polgármesteri hivatal elé, ahol a vita ellehetetlenítése miatt tiltakozó plakátokat ragasztottak ki.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.