Áder János visszaküldött egy törvényt, amit a kormány amúgy is felül akart vizsgálni

politika
2018 március 01., 10:04
comments 81

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök csütörtökön azt a törvényt, amelyet a budapesti Hungarian Open férfi tenisztornához szükséges margitszigeti létesítmény megépítése érdekében fogadott el múlt héten a parlament - tudósít az MTI.

Ahogy Áder János írta, álláspontja szerint 

a hatástanulmányokkal nem igazolt, kellően elő nem készített és az érintettekkel nem egyeztetett törvény, 

amely garanciák nélkül enged eltérést számos jogszabálytól, veszélyezteti a Margitsziget természetvédelmi és kulturális örökségi jellegét, valamint az alatta lévő ivóvízbázist.

Csak az ivóvízbázis rendben legyen!
photo_camera Csak az ivóvízbázis rendben legyen! Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Az államfő levelében hivatkozik a jogalkotási törvényre is, amelynek szerinte több ponton nem tesz eleget a jogszabály, amelyet február 19-én egyéni képviselői indítványként nyújtott be Szűcs Lajos fideszes képviselő, és amelyet február 20-án kivételes eljárásban tárgyalt és fogadott el a Ház - írja az MTI.

Azt nem teszik hozzá, hogy ugyanerről a törvényről már Tarlós István is kijelentette, hogy a főváros nem hajtja végre, Rogán Antal pedig a kormány nevében megígérte neki, hogy felülvizsgálják a törvényt és egyeztetnek vele a tervekről.

A kormány amúgy folyamatosan kiemelt minősítést ad a szívének kedves beruházásoknak, ami lehetővé teszi a környezet- és örökségvédelmi hatástanulmányok hanyagolását. Ezek máskor folynak át Áder Jánoson, mint erdei kispatak a lankás domboldalon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.