Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését kérte Polt Péter

POLITIKA
2018 március 02., 10:26
comments 435

Pénteken Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy függesszék fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát. Czeglédy 2017 júniusa óta volt előzetes letartóztatásban, mert a gyanú szerint 6 milliárd forint járulékot és adót nem fizettek be érdekeltségei, amelyek diákmunkások közvetítésével foglalkoztak.

Czeglédy egyébként Szombathely önkormányzatának képviselője is, az  Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt jelöltjeként nyerte mandátumát.

Czeglédy Csaba legalább március 15-ig előzetesben maradt volna, ám függetlenként elindult a parlamenti választáson, összegyűjtötték a támogatói a szükséges aláírásokat, és azóta rá is vonatkozik a képviselőket és jelölteket megillető mentelmi jog. Az ellene indult büntetőeljárást felfüggesztették, és kiengedték az előzetesből is. 

Polt Péter most a mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte, erről a jelöltek esetében az NVB dönthet. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.