Békés megye 4-es választókerületében már 27(!) induló leadta az ajánlásokat, a Jobbik szerint egyértelmű a csalás

politika
2018 március 03., 18:44
comments 245


Békés megye 4. számú választókerületében 49-en jelezték eddig indulási szándékukat a 2018. évi országgyűlési választásokra, közülük 27 induló adta le a szükséges ajánlásokat, de már ezek közt is több csalásra utaló körülmény merült fel – közölte a Jobbik.

A párt választókerületi bizottsági delegáltjának tűnt fel az adatokkal való visszaélés gyanúja, mivel egyes pártok ajánlóíveinek az átvizsgálásánál kiderült: több esetben is megegyező sorrendben követték egymást ugyanazoknak a választásra jogosult polgároknak az adatai. Az is feltűnő volt, hogy a több lapon is szereplő ugyan azon névvel és adatokkal megjelölt személynél teljesen eltérő az aláírás. Vagyis semmilyen formában nem egyezik a másik lapon, ugyanazon névnél és adatnál szereplő aláírással. A Jobbik bizottsági delegáltja jegyzőkönyveztette az észrevételeit, és nem szavazta meg az aggályos ajánlásokat leadó pártok képviselőinek nyilvántartásba vételét, amihez az MSZP delegáltja is csatlakozott. Ennek ellenére mégis nyilvántartásba vették a jelölteket, mivel a választási bizottság 3 tagja nem talált semmi kivetni valót a visszásságban – közölte a Jobbik.

Szabó Ervin jobbikos képviselőjelölt közölte: a nyugtalanító körülmények miatt fellebbeznek, és hétfőig jogi lépéseket tesznek. Emellett közokirat-hamisítás és választási csalás alapos gyanúja miatt megteszik a feljelentést ismeretlen tettes ellen.

A párt szerint könnyen ki lehetne deríteni a rendszeradatok alapján, hogy egyes állampolgárok melyik jelöltekre tettek ajánlást, és ez alapján át lehetne nézni az ajánlóíveket, de a választási iroda nem adja ki a bizottsági delegáltaknak az erre irányuló adatokat.

A Jobbik aláírásgyűjtő-standja Budapest IX. kerületben az önkormányzati választás kampányidőszakában 2014. augusztus 26-án.
photo_camera A Jobbik aláírásgyűjtő-standja Budapest IX. kerületben az önkormányzati választás kampányidőszakában 2014. augusztus 26-án. Illusztráció: Marjai János / MTI

A Jobbik szerint „a kiugró számú induló hátterében gyaníthatóan a Fidesz áll”, és ezzel a legesélyesebb ellenzéki (a jobbikos) jelöltet próbálják gyengíteni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.