Tömegesen mentek az olasz buszsofőrök szavazóköröket felügyelni, lelassult a tömegközlekedés

külföld
2018 március 04., 08:32
comments 19

A városi közlekedési vállalatok dolgozói - többségében buszsofőrök - tömegesen jelentkeztek az olaszországi szavazóhelyek elnöki tisztségére a jó fizetés miatt, ami számos olasz városban megbéníthatja a tömegközlekedést vasárnap.

Minden olaszországi szavazókör elnöke napi bruttó 187 eurót kap a péntektől egészen keddig tartó munkájára. Rómában napi bruttó 224 eurót, mivel az olasz fővárosban tartományi választás is zajlik. A néhány nap alatt szerezhető több száz eurós összeg annyira csábító volt, hogy az olasz városok közlekedési vállalatainak dolgozói tömegesen jelentkeztek szavazóhelyi elnöknek. 

A római városi tömegközlekedési vállalatnak (Atac) ezért csökkenteni kellett a vasárnapi buszjáratok számát. Még Velencében is lassabb lesz a vaporettoforgalom, mivel a vízibuszok vezetői szintén elmentek a választási körzetekbe dolgozni. Minden szavazóhelyen az elnök mellett egy titkár és négy szavazatszámláló dolgozik. 

A választókörzetek nagy részét szokás szerint iskolaépületekben állították fel, ezért szerdáig szünetel a tanítás.  Az olaszországi választókörzetek száma meghaladja a 61 ezret. 

Az olasz választás megjósolhatatlan kimeneteléről itt írtunk részletesebben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.