Csányi Sándor visszakerült a Forbes dollármilliárdosokat összesítő listájára

gazdaság
2018 március 06., 16:38
comments 77

A Forbes amerikai üzleti magazin 2208 dollármilliárdost számolt össze, összvagyonuk 9,1 ezer milliárd dollár, 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Tavalyhoz képest a lista 259 emberrel gyarapodott. A legtöbb milliárdos amerikai, számuk 585, a második legtöbb pedig kínai, ők 373-an vannak. 

A listán Csányi Sándor OTP-vezér az 1999., vagyonát 1,1 milliárd dollárral taksálják a lista összeállítói. Csányi Sándor 2016-ban már ott volt a dollármilliárdosok listáján, tavaly azonban lecsúszott róla.   

A világ leggazdagabb embereinek legfrissebb listáját Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója vezeti. Jeff Bezos vagyonának értékét 112 milliárd dollárra becsüli a magazin a pillanatnyi részvényárfolyamok alapján, ami azt jelenti, hogy 12 hónap alatt 39,2 milliárd dollárral lett gazdagabb. Tavaly még a lista harmadik helyén állt. 

Az egy éve listavezető Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a második helyre szorult, vagyona 4 milliárd dollárral 90 milliárd dollárra gyarapodott. 

Warren Buffett amerikai tőzsdeguru, a Berkshire Hathaway holding vezetője a tavalyi második helyről a harmadikra csúszott vissza, vagyona egy év alatt 75,6 milliárd dollárról 84 milliárd dollárra nőtt.   

A Forbes becslése szerint e pillanatban a világ negyedik leggazdagabb embere, egyben Európa leggazdagabbja, Bernard Arnault. A Louis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) tulajdonosának a vagyona 72 milliárd dollár. 

Megtartotta ötödik helyét a listán a 33 éves Mark Zuckerberg. A Facebook alapítójának a vagyona 56 milliárd dollárról 71 milliárd dollárra nőtt egy év alatt. 

Soros György a tavalyi 33. helyről a 190. helyre esett a listán, vagyona 25,2 milliárd dollárról 8 milliárd dollárra apadt.   

A nagy vesztesek között van Donald Trump amerikai elnök, aki a tavalyi 544. helyről a 766. helyre csúszott vissza, a vagyona 3,5 milliárd dollárról 3,1 milliárd dollárra zsugorodott. (via MTI, Forbes)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.