A fiatalok több mint harmada lelépne az országból

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

A 24.hu megbízásából a Republikon Intézet készített 1000 fős mintán alapuló, reprezentatív felmérést arról, hogy vajon a magyarok mekkora hányada tervezi elhagyni az országot és miért, illetve egyáltalán hány embert érint a jelenség. 

A végeredmény nem meglepő, viszont annál lesújtóbb: majdnem minden ötödik magyar érintett a kivándorlás kérdésében, tehát ennyien vannak, akik maguk vagy akiknek családtagjuk, közeli hozzátartozójuk lelépne az országból. 

Összesen 18 százaléka a magyaroknak gondolkodik a kivándorláson: 14 százalék a jobb megélhetés, 3 százalék a közéleti rossz állapota, 1 százalék más okok miatt. 

Korcsoportok szerint lesz csak igazán szomorú a helyzet: a 18 és 24 év közöttiek 40 százaléka válaszolta azt, hogy ő vagy egyik családtagja külföldre menne, 44 százalék állítja, hogy nem érinti a jelenség, 16 százalék nem tudott, illetve nem akart válaszolni a kérdésre. Azok közül, akik érintettek, 34 százalék szerint a jobb megélhetés az oka a szándéknak. 

 25 és 34 év között már jobb az arány, de azért van még baj: ebben a korcsoportban 18 százalék mondta azt, hogy ő vagy valamely családtagja tervezi, hogy kivándorol. Ez nem sokkal magasabb egyébként a legidősebb korcsoportnál: a 64 felettiek közül 17 százalék mondja magát érintettnek. (24.hu)