Örökre eltiltják a doppingoló orosz gyaloglót

sport
2018 március 09., 15:41
comments 51

Doppingolásért örökös eltiltást kapott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) Sztanyiszlav Jemeljanov orosz gyalogló.

A 27 éves atléta azért kapta a legszigorúbb fegyelmi büntetést, mert „vétkes tiltott anyagok és tilos felkészülési módszerek használatában, illetve azok használatának megkísérlésében”. 

A barcelonai Európa-bajnokságon középen a győztes Jemaljanov
photo_camera A barcelonai Európa-bajnokságon középen a győztes Jemaljanov Fotó: Alexander Vilf/RIA Novosti

Jemeljanovot a nemzetközi Sportdöntőbíróság tavaly már nyolc évre eltiltotta a doppingellenes szabályok megsértése miatt, egyszersmind törölte a 2015 júniusa után elért eredményeit. Még korábban, 2010-ben is volt doppingügye, s miután vétkesnek találták, megfosztották az Európa-bajnokságon szerzett aranyérmétől, amelyet 20 kilométeres gyaloglásban szerzett.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2015 novemberében az egész az orosz szövetséget felfüggesztette, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlott. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.