54 levágott emberi kezet talált egy halász egy szibériai folyó egyik szigetén

FIGYELMEZTETÉS: A CIKKBEN NEMSOKÁRA FELZAKLATÓ KÉP LESZ LÁTHATÓ

Az Amur folyó egyik Habarovszk közelében elterülő szigetén sétált március 8-án egy helyi halász, hogy egyszer csak egy levágott emberi kézfejet pillantson meg, majd a közelben, egy nejlonzsákba rejtve megtaláljon hozzá még 53-at. Az 54 kézfej 27 ismeretlen emberhez tartozik. 

Az ügyben olyan gyors vizsgálatot folytattak le, hogy a hatóságok már közzé is tették annak eredményét. Eszerint a kezek nem bűncselekményből származnak, hanem egy habarovszki igazságügyi kutatólaboratóriumból. A hivatalos kommüniké szerint ezek olyan, bűncselekmény áldozatává vált ismeretlenek kezei, akiknek a laborban a személyazonosságát próbálták megállapítani. 

Na de ehhez miért kellett levágni a kezüket? A közlemény erre nem tért ki. Arra sem, hogy a testrészek hogyan kerültek ki az intézetből, arra viszont igen, hogy bár nem bűncselekményből származnak, a kikerülésük módját azért még vizsgálni fogják.