Mindenkivel megtörténhet, tényleg bárkivel, hogy vezetés közben csak egyetlen pillanatra nem figyel, és elüt valakit. Ha különösen kegyetlen a sors, akkor egy gyereket. Az, hogy utána hívja-e a mentőket, és érkezésükig megpróbálja-e életben tartani, elvileg nem kéne, hogy kérdés legyen. A Seven Secondsben azonban egy fehér rendőr csapja el a biciklis kiskamaszt, aki viszont fekete. És nincsen szemtanú sem.

Borzasztóan lehozza az embert az életről Veena Sud legújabb sorozata, már a legelejétől, mégis muszáj szinte egyszerre letolni a 10 részt.

link Forrás

A Netflix új nagy dobása, a Seven Seconds azzal kezdődik - ez nem spoiler, tényleg ez a legeleje - , hogy New Jersey City egy fiatal, kezdő nyomozója, az éppen meglehetősen ideges Peter Jablonski a kórházba tart veszélyeztetett terhes feleségéhez, áthajt a hófedte parkon, és egyszer csak nagy sebességgel elüt valamit. Amikor kiszáll a kocsiból, látja, hogy SUV-ja vadrácsa leszakadt és véres, majd amikor megkerüli az autót, látja, hogy egy bicikli szorult alá. Áldozata messze repült, a baleset helyszínéről nem látható árokban hever. A rendőr, aki nemrég került a kábítószer-ellenes csapathoz, kollégáit értesíti csak arról, hogy mi történt, a helyszínre érkező főnöke pedig meggyőzi, hogy ne vállalja fel tettét, tussolják el az ügyet, majd ő és kollégáik segítenek. A sztori szempontjából egyáltalán nem mellékes, hogy egy olyan környéken játszódik, ahol a szegény fekete gyerekek már nagyon fiatalon hozzácsapódnak a helyi bandákhoz, és a rendőrök könnyen gondolhatják, az áldozat is csak egy a társadalom által nem túl sokra tartott, drogot áruló bandatagok közül. Csakhogy hamar kiderül, hogy a 15 éves Brenton Butler rendes, dolgos családból származik, és valószínűleg nem is bandatag. Ráadásul nem halt meg, viszont életveszélyesen megsérült a balesetben. Azután, hogy a nyomozók otthagyták, 12 órán át feküdt vérbe fagyva az árokban, végül kutyák találtak rá, és ezután került csak a kórház intenzív osztályára. 

Csóró, kapucnis, fekete gyerekek

A sorozat alkotója, a a The Killinget is jegyző Veena Sud nem bírta tovább, hogy a hírekben rendre azt látni, hogy erőszakos halált halt gyerekek holtteste hever órákig a járdán, a bevásárlóközpontban, vagy ahol éppen végeztek velük, csak mert a rendőrök veszélyesnek ítélték őket, mert feketék voltak, mert kapucnis pulcsit viseltek, vagy mert rapet hallgattak. Nehéz témához nyúlt, de korábban már bizonyította, milyen nagyszerű és érzékeny mesélő. Sud úgy döntött, a sorozatot az apa és az anya fájdalma köré építi, akiknek azzal a ténnyel kellett szembesülniük, hogy 

a gyerekük odakint feküdt egyedül, magára hagyva, sebesülten 12 órán át a hóban.

Ahogy a The Killing, úgy a Seven Seconds alapját is egy korábbi film, a 2013-as orosz Mayor adta. A fontos és óriási különbség, hogy a Seven Seconds középpontjában a rasszizmus, a rendőri túlkapások és az igazságszolgáltatás emberi életeket megnyomorító defektjei állnak. Ha valakinek ismerős lenne a fiú neve, nem véletlen: az igazi Brenton Butler esetéből még Oscar-díjas dokumentumfilm is készült. Az akkor 15 éves fekete kamaszt 2000-ben, Jacksonville-ben vádolták meg azzal, hogy megölt egy turistát egy motelben. A gyilkosságot annak ellenére beismerte, hogy a gyilkos fegyvert sosem találták meg, és más, az ügy szempontjából fontos bizonyítékok is hiányoztak. Butler később azt mondta, veréssel kényszerítették, hogy bevallja a bűncselekményt, amit valójában nem ő követett el. Az ügyész a rendőrök vallomásaira és a fiú beismerő vallomásának jegyzőkönyvére építette fel a vádakat (Butlert kifosztással is vádolták), melyeket végül 2000 novemberében ejtettek. Harry Shorstein államügyész és Nat Glover seriff elismerték, hogy jogtalanul tartóztatták le és vádolták meg. Ezután a fiú családja beperelte a várost, azzal vádolták a rendőrséget, hogy Butlert rasszista alapon különböztették meg, és hogy az embereik nem voltak megfelelően kiképezve. A felek végül 775 ezer dolláros sérelemdíjban egyeztek ki, de a város büntetőjogi felelősségét sosem állapították meg. Viszont az esetet követően változásokat vezettek be a kihallgatások módszereiben.

A Seven Secondshöz azonban tényleg csak annyiban köthető a történet, hogy ahogy a sorozatban, úgy az igazi Butler esetében is az okozza a tragédiát, hogy a rendvédelmi szerveknél és az igazságszolgáltatásban tapasztalható, alig titkolt rasszizmus, és az összetartásnak csúfolt cinkosság, ami segít elkenni az ilyen ügyeket, azt segíti elő, hogy felnőtt fehér emberek simán megúszhatják egy fekete gyerek megölését, megnyomorítását, vagy azt, ha ártatlanul börtönbe zárják. A Seven Seconds ezt nem rágja a szánkba, még annyira sem, mint amennyire most én tettem, az egyik legnagyobb értéke is ez: az ember egyszerűen részről részre egyre közelebb jut ahhoz, hogy kiszabadítsa a lelkében szunnyadó aktivistát, és azonnal együtt meneteljen a Black Lives Matters felvonulóival. Nem azért, mert megtalálja magában a fekete identitást, mint szegény Rachel Dolezal, hanem mert 

egyszerűen nem lehet bírni, hogy emberek, gyerekek halnak meg, kerülnek börtönbe csak azért, mert feketék, 

mert szegények, és mert a fehérek bármikor tök simán kibaszhatnak velük csak azért, mert DNS-üknek köszönhetően kiváltságosabb helyzetbe születtek.

Minden szar

Ahogy azt már mondtam, ez a sorozat erősen levisz a trébe. Nem azért született, hogy a világos bőrű ember kicsit megnyugtathassa a lelkét azzal, hogy nem minden fehér rendőr szemét disznó, és nem minden bíró áll az oldalukra, hanem azért, hogy az is jobban megértse, hogy pontosan hogy néz ki Amerikában egy ilyen történet, aki testközelből még sosem tapasztalta. És az adja az erejét, hogy a tökéletesen kidolgozott karakterek fájdalmán, tépelődésén, szenvedésén és személyes nyomorukon keresztül élhetjük át mindezt. A legelkeserítőbb az egészben, hogy Brenton Butler esete 18 évvel ezelőtt történt, és igazából nem nagyon változott semmi. Azaz valami mégis: hogy a hasonló esetek az okostelefonok elterjedésével sokkal nagyobb publicitást kapnak. (A sorozat egy pontján el is hangzik, hogy ha a rendőrök nem lennének ekkora seggfejek, nem kapna mindenki azonnal a telefonja után, amikor azt látják, hogy egy fekete emberhez lépnek.) Elég Trayvon Martin, Tamir Rice  vagy Freddie Gray esetére gondolni: ami velük történt, csak annyiban különbözik a hétköznapinak mondható túlkapásoktól, hogy kamerára vették őket.

Sud a sorozat készítése előtt alapos kutatómunkát végzett, és rengeteg olyan anyával és apával beszélt, akiknek a gyerekei rasszista incidens vagy rendőrségi lövöldözés közben haltak meg. Mindannyian azt hangsúlyozták, a legszörnyűbb az volt, hogy gyerekük holtteste órákig feküdt a helyszínen, mindenki szeme láttára, és még őket sem engedték oda. A Seven Secondsben a fekete gyerekek felé irányuló tisztelet hiánya, a szívtelenség szimbóluma a vér borította árok, ahol Brenton Butler teste 12 órán át hevert.

A 10 részben tökéletesen fel van építve, hogy egy ilyen tragédia hogyan teszi tönkre egy egész család életét, hogyan fordít egymás ellen házaspárokat, akik kapcsolatát mindenki sziklaszilárdnak hitte, és hogyan válik egy kiegyensúlyozott, kedves anyából egy inszomniás, a hitét teljesen elvesztő, de a harcot feladni képtelen, néha már mániákusnak tűnő nő. De nemcsak az ő világa omlik össze: az eset mindent borít, rávilágít minden problémára, ami addig a környezetében szunnyadt, és tényleg borul a bili. 

Nemcsak Brenton családjában, hanem a gázoló Jablonskiéban is. A rendőr és kollégái bűnben született, kierőszakolt, családinak nevezett barátsága a történet egyik legviszolyogtatóbb szála. 

Az alkotó azt a megoldást választotta, hogy nem sokban távolodott el a korrupt, félrecsúszott zsaruk világát bemutató filmek és sorozatok eszközeitől, csak nagyon ügyesen hámozta le róluk a tesztoszteron illatú, kétes romantikát. Az, hogy a történet másik végén álló ügyésznő, KJ Harper, és a vele dolgozó rendőr Joe 'Fish' Rinaldi saját lappangó önmarcangolása és gyarlósága majdnem ugyanakkora súllyal jelenik meg, kezdetben - nyilván nem véletlenül - megnehezíti kicsit a néző dolgát, de legalább olyan erős szál, mint Brenton családjáé vagy a nyomozóé és sötét bandájáé. A sorozatban kiemelkedően nagyszerű a KJ Harpert, az alkoholista, saját puttonyával szembenézni képtelen, gazdag családba született fekete ügyésznőt alakító brit színésznő, Clare-Hope Ashitey, és a Brenton anyját játszó Regina King. 

A Seven Seconds egy elképesztően jó sorozat. Hogy lesz-e második évad, hivatalosan még nem lehet tudni, az első évad február 23-a óta látható a Netflixen.