A Barcelona Messi köténygóljaival kiverte a Chelsea-t

1-1-ről indult a Bajnokok Ligája utolsó nyolcaddöntője, a Barcelona-Chelsea. ALondonban is gól szerző Messi a meccs legelején, a 3. percben megszerezte a vezetést a Barcelonának, szinte az alapvonalról, ráadásul jobbal, pont egy labdányi hely volt Courtois lába között. 

Ezután a Chelsea elkezdett játszani, beszorította a Barcát, igaz, nagyobb helyzet nélkül. A 20. percben Messi szerzett labdát, simán lefutott két védőt, keresztbe passzolt, a nyáron döbbenetes pénzért vásárolt Dembele pedig egy igazítás után bebombázta legelső barcelonai gólját. 

A Barcelona nem nagyon erőltette a támadásokat, időnként így is helyzetbe kerültek, de Suarez nem tudta megtörni 10 BL-meccse tartó gólcsendjét, Iniesta sarkazása és Courtois hiábája után sem. A Chelsea ment előre, de vagy az utolsó pillanatban csúsztak be vagy blokkoltak a Barcelona védői, Ter Stegennek nem kell védenie, egy szabadrúgást a kapufa mentett. A második félidőben volt egy 11-es gyanús szituáció a Barcelona 16-osán belül, Marcos Alonso esett el, a bíró nem fújt. 

A Chelsea szépítése benne volt a meccsben, a továbbjutása nem, aztán a 63. percben Messi végképp megnyugtatta a szurkolókat. Messi vitte be a 16-osra, három védő volt körülötte, de megint Courtois lába között lőtt gólt. 

Ez volt a 100. BL-gólja. Ebben egyébként Cristiano Ronaldo egyelőre messze előtte van, de Messi kevesebb meccsből érte el a 100-as határt:

Sok minden ezután már nem történt, Paulinho és Rudiger fejelhetett volna egy-egy gólt. Sima meccsen ment tovább a Barcelona, 3-0 lett a vége, összesítésben 4-1. A Barcelona négy góljából Messi hármat szerzett, a negyediket előkészítette. A meccs összefoglalója, gólokkal, kapufákkal, a reklamált 11-essel:

A másik meccsen a Bayern a hazai 5-0 után idegenben is simán verte a Besiktast 3-1. (Gólszerzők: Vágner Love (59.), ill. Thiago Alcántara (18.), Gökhan Gönül (46. – öngól), S. Wagner (84.)

A nyolcaddöntőben az öt angol csapatból három kiesett. A nyolc között három spanyol (Barcelona, Real Madrid, Sevilla), két angol (Manchester City, Liverpool), két olasz (Juventus, Roma) és egy német (Bayern München) csapat van. Sorsolás pénteken. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.