A DK visszalépteti jelöltjét Szél Bernadett javára

Gyurcsány Ferenc a baloldali közös tüntetésén jelentette be, hogy Tóth Zoltán azonnali hatállyal visszalép a jelöltségtől, és innentől Szél Bernadett mellett fognak kampányolni a Pest megyei 2-es választókörzetben. 

A Közös Ország Mozgalom március 2-án tette közzé felmérést a választókerületből, ekkor azt mérték, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje a legesélyesebb ellenzéki jelölt itt, mellette még a jobbikos Császárné Kollár Tímea számít erősebb ellenzéki jelöltnek, Tóthnak a felmérés szerint nem volt reális esélye egy jó eredményre. Ezzel együtt is, a körzet legesélyesebb indulója még mindig a fideszes Csenger-Zalán Zsolt a felmérés szerint. 

Egy csütörtöki rendezvényen Szél Bernadett a Mérce tudósítása szerint üzent az ellenzéki pártoknak, és elmondta, hogy a pártok felelőssége az, hogy felismerjék, sorsközösségben vannak azok az emberek, akik kormányváltást akarnak. Szerinte az LMP már felismerte a választás tétjét, és most “az asztalhoz várják a többi ellenzéki pártot is”, akiket Szél felszólított, hogy hozzák meg azt a döntést, amelyet az LMP már meghozott. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.