A Kúria szerint jogsértő, hogy a kispesti önkormányzat leragasztotta a Fidesz sorosozó plakátjait

POLITIKA
2018 március 20., 11:14
comments 29

A Kúria kedden helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság a határozatát, amely szerint jogsértő volt, hogy a kispesti önkormányzat egy helyi rendeletre hivatkozva leragasztotta a Fidesz választási plakátját. A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a több mint egymillió forintos bírság kiszabása jogszerűtlen.

link Forrás

A XIX. kerületi önkormányzat - arra hivatkozva, hogy a helyi rendelet szerint tilos a közterületeken gyűlöletkeltő tartalmú plakátokat kihelyezni - leragasztatta a Fidesz sorosozó plakátjait. A Fidesz felháborítónak tartotta a plakátragasztásokat, mert szerintük a kispesti polgármester visszaél hatalmával.

A leragasztással szembeni kifogást a Budapest 8-as országgyűlési választókerületi bizottság elutasította, így került az ügy az NVB elé.

Az NVB a kifogásnak helyt adott, arra hivatkozva, hogy önkormányzati rendeletben csak műemlékvédelmi és környezetvédelmi okból lehet megtiltani a plakátok, óriásplakátok kihelyezését. A bizottság eltiltotta az önkormányzatot és Gajda Péter MSZP-s polgármestert a további jogsértéstől, és 1 millió 35 ezer forint bírságot szabott ki az önkormányzatra

A Kúria az NVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem miatt foglalkozott az üggyel, majd kedden helybenhagyta az NVB határozatát, azonban a bírságot mellőzte. 

A bíróság az NVB-hez hasonlóan arra jutott, hogy az önkormányzat rendelete nem műemlékvédelmi és nem környezetvédelmi okokból korlátozza a plakátok közterületen való elhelyezését, ezért a plakát leragasztása sérti a választási eljárási törvénynek azt a rendelkezését, hogy plakát kampányidőszakban - a törvényben meghatározott kivételekkel - korlátozás nélkül elhelyezhető. 

A Kúria szerint azonban az NVB nem elégséges mértékben indokolta a bírság kiszabását, a döntés e része során nem értékelte az eset összes körülményét, így az eljárási jogszabálysértés miatt a bírság kiszabása jogszerűtlenül történt.
A Kúria végzése jogerős. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.