Líbiából pénzelték Sarkozy 2007-es kampányát

külföld
2018 március 20., 16:23

Francia bírósági és rendőrségi forrásokra hivatkozva az AFP arról számolt be, hogy a  Nicolas Sarkozy volt francia elnököt 

egy több millió eurós líbiai kampányfinanszírozás miatt vették őrizetbe kedden délelőtt.

A Guardian szerint a sikeres 2007-es választási kampányhoz kapott Líbiából pénzt Sarkozy. A volt elnök ügyvédje egyelőre nem nyilatkozott, Sarkozyt 48 órára vehetik őrizetbe, ha addig nem emelnek vádat ellene, szabadon kell engedni. Egyes források szerint többek közt korrupcióval, befolyással való üzérkedéssel, állami pénzek hűtlen kezelésével, és adócsalással gyanúsítják Sarkozyt. 

Nicolas Sarkozy, volt francia államfő, 2017. november 22.
photo_camera Fotó: GUILLAUME SOUVANT/AFP

A volt líbiai diktátor, Kadhafi egyik fia, Szeif al-Iszlám még 2011-ben beszélt arról az Euronews-nak, hogy 

Sarkozy kampányát támogatta a líbiai kormány.

Az interjúban elhangzott állításokat a francia ügyészség csak 2013-ban kezdte vizsgálni. Sarkozy mindvégig tagadta a vádakat. Az ügy azután került ismét reflektorfénybe, hogy 2016-ban egy francia-libanoni üzletember, Ziad Takieddine azt állította, hogy

ő továbbította a pénzt Párizsba.

Takieddine bevallása szerint háromszor is eurómilliókkal teli bőröndöket adott át. A francia hatóságok feltételezése szerint Sarkozy összességében 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.