Nem marad sok uniós pénz a választások utánra: a források 92 százalékát már odaítélte a kormány

A Világgazdaság a Miniszterelnökség adataira hivatkozva azt írta, hogy az uniós források 92 százalékára már kötelezettséget vállalt a kormány. A pénz 49 százalékát már ki is fizették, 4365 milliárd forintnál jár a mutató. Így a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus teljes keretének már csak 8 százalékát, 708 milliárd forintot kell odaítélni a pályázóknak.

A lap szerint hetente átlagosan 50 milliárd forintnyi uniós pályázati támogatást fizetnek ki, ez alapján havi 200 milliárd forint kifizetés várható az idén, ami azt jelenti, hogy 2018-ban 2400 milliárd forint áramolhat a gazdaságba. 

A tervek szerint az idén tavasszal a teljes rendelkezésre álló keretről megszülethet a döntés, az odaítélt támogatások döntő többségét pedig 2019-ben ténylegesen ki is fizetnék a kedvezményezetteknek. 

Eddig 154,4 ezer pályázat érkezett be 12 476 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, közülük 81,4 ezer pályázat kapott pozitív elbírálást. A Magyarországnak szánt 8900 milliárd forint helyett a kormány 105 százalékos túlvállalással tavaly márciusig 9358 milliárd forint értékben 526 felhívást jelentetett meg. 

A már kifizetett 4365 milliárd forint támogatásból 1095 milliárd gazdaságfejlesztési projektekre, 889 milliárd közlekedésfejlesztésre, 735 milliárd forint településfejlesztésre ment, 721 milliárd forintot kaptak az energiahatékonysági programok. (via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.