A Momentum is megkapta a maga öt percét az MTVA-ban: Orbán Ráhelről, Tiborczról és Kósa Lajosról kérdezték Orbán Viktort

Az a kellemetlen helyzet fordult elő az MTVA-ban, hogy a választások közeledtével öt percnyi műsoridőt kell biztosítaniuk minden országos listát állító pártnak, azaz megszakítva a szokásos műsorfolyamot, most pár napig nem csak fideszes és Fidesz-közeli szereplők szakérthetnek arról a képernyőn, hogy Nyugat-Európa épp megsemmisül, és Orbán Viktor az elmúlt ötvenezer év legjobb miniszterelnöke, valaha. 

Kedden a jobbikos Mirkóczki Ádám szóvivő volt a köztévé vendége, és öt percen át szidta a közmédia működését, szerdán pedig Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője került sorra. Hajnal azzal kezdte, hogy a Momentum egyéves, igen sűrű történetében még nem fordult elő, hogy meghívták volna őket ebbe a stúdióba, majd áttért arra, hogy mivel Orbán Viktor kerüli a független újságírókkal, ellenzéki politikusokkal való vitákat és beszélgetéseket, ezért a párt Facebook-oldalán megkérték a követőiket, hogy tegyék fel kérdéseiket a miniszterelnöknek, hiszen a köztévét az adófizetők 80 milliárd forintjából tartják fenn. Ezután Hajnal elővett egy papírlapot, és elkezdte ezeket felolvasni.

Többek között olyan kérdések hangoztak el, minthogy

  • hány év teljhatalom kell még ahhoz, hogy a Fidesz nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat
  • miért vonatkoznak más szabályok a külföldön élő magyarok szavazására, mint a határon túliakéra 
  • a kivándorlás vagy a bevándorlás a nagyobb probléma ma
  • miért fontosabbak a stadionok, mint a szegénység felszámolása
  • hogyan válhatott egy egykori demokrata, nyugati értékeket valló politikusból diktátorokkal barátkozó, a Nyugatot temető diktátorrá
  • vagy hogy ha három ciklus után 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokkal kell kampányolni a nyugdíjasoknál, akkor nem érzi-e úgy, hogy elrontott valamit? 

Majd Hajnal feltette a saját kérdéseit is, többek között olyan témákban, mint 

  • hova tüntek a magánnyugdíjpénzári ezermilliárdok, 
  • mi alapján osztották ki a trafikokat és a földeket, 
  • miért zárt be a Népszabadság,
  • mi van Rogán  Antal helikopterével és ingatlanjaival,
  • mit kerestek a kopaszok a választási irodánál,
  • Orbán lánya miért képviseli az országot külföldi tárgyalásokon,
  • hogy került majdnem minden megyei lap Andy Vajna vagy Mészáros Lőrinc kezébe, 
  • 20 ezer letelepedési kötvényből hogyhogy csak 20 akadt fenn az átvilágításon, 
  • miért orosz hitelből épül Paks 2 és miért titkosították a szerződéseket, 
  • miért kínai hitelből épül a Budapest-Belgrád vasútvonal, és miért épül egyáltalán, 
  • Kósa Lajos édesanyjának hogyan lett sertéstelepe, 
  • mivan a veje és az OLAF ügyében, 
  • hogyan lett Lázár Jánosnak kastélya, 
  • és hogyan lehet egy egykori Fidesz-tag a legfőbb ügyész? 

Hajnal ezután befejezte, mire az addig néma csendben ülő műsorvezető megjegyezte, hogy van még 50 másodperce, de a Momentum képviselője nem kívánt élni ezzel, és kisétált a stúdióból. 

;