Index: Mészáros Lőrincék kapcsolatba léptek a Telenort megvásárló nemzetközi céggel

Szerda reggel a Telenor bejelentette, hogy eladja a magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatóit egy nemzetközi óriásvállalatnak, a PPF Csoportnak. Ennek tulajdonosa a cseh Petr Kellner, Közép-Európa leggazdagabb embere, egyben a világ harmadik leggazdagabb bankára. Magyarországon eddig egyetlen érdekeltsége volt, a Barion fizetési rendszer.

Az Index szerint ugyanakkor Kellner megjelenése nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Telenor Magyarország később sem kerül Mészáros Lőrinc kezébe.

Információik szerint ugyanis Kellner és Mészáros egyik érdekeltsége már korábban kapcsolatba kerültek, és a magyar cég „állítólag jelezte a cseh milliárdos társaságának, hogy amennyiben a négyes csomagból a magyar cég leválasztható, az érdekelné.”

A Telenor Magyarország csaknem 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, 3,5 millió egyéni és vállalati előfizetője van és 1000 munkavállalót foglalkoztat. Lázár János pár hónapja arról beszélt egy lakossági fórumon, nem szabad lemondani arról, hogy legyen állami mobilcég Magyarországon.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.