Miskolci fideszes politikus anyja nevén lévő cégnek adott el az önkormányzat egy bérházat, lakókkal együtt

POLITIKA
2018 március 21., 12:19
comments 136

Egy miskolci fideszes önkormányzati képviselő, Nánási-Kocsis Norbert 82 éves anyja nevén van a cég, amelyik tavaly megvett a miskolci önkormányzattól egy bérházat. Az Invesco Kft. 2015-ben került az asszony nevére, előtte Nánási-Kocsis volt a tulajdonos. Az értékesítésben is volt némi szerepe a képviselőnek, az a városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság határozott az ügyletről, amelynek ő maga is tagja.

Az ingatlant ráadásul áron alul tudta megvenni az anya cége, a dokumentumok szerint ugyanis lakatlanul 21 millió, lakottan pedig 10,5 milliót ér.

Az ingatlanon jelenleg kisnyugdíjasok élnek, akik havi 14 ezer forintért bérlik lakásaikat az önkormányzattól, az Invesco pedig most nagyon igyekszik, hogy kitegye őket, ugyanis tavaly márciusban úgy szerezték meg a céget, hogy kötelezettséget vállaltak: egy éven belül kirakják és elhelyezik a lakókat, az épületet pedig elbontják. (A telek értékét pont a helye adja, nem pedig a rajta álló épület.)

Ez eddig nem sikerült, a lakók ugyanis megtámadták az eladásról szóló döntést is, képviselőjük szerint eleve jogellenes, hogy az ingatlant az önkormányzat a lakók megkérdezése nélkül értékesítette. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.