Ahogy megemlítette Orbánt, levezették a színpadról

POLITIKA
2018 március 25., 12:00
comments 242

Komolyan vették a Független Egészségügyi Szakszervezet szombati Kossuth térnél rendezett tüntetésén a politikamentességet. A Magyar Narancs videója szerint

ahogy az egyik felszólaló megemlítette a miniszterelnököt és Balog Zoltán minisztert, odalépett hozzá egy szervező,

emlékeztette, hogy politikamentesnek hirdették meg a rendezvényt, amit megsértett. A szónok nem fejezhette be beszédét, le kellett mennie a színpadról.

link Forrás

A szervezők petícióban többek között pótlék- és alapbéremelést követeltek, és azt is, hogy töröljék el a reprezentatív szakszervezetek által kötött ágazati kollektív szerződés azon pontját, amely korlátozza a dolgozók sztrájkjogát.

Az Emmi a politikamentes tüntetést - a szónok levezetése ellenére - politikai kampányakciónak minősítette. Szeritük a kormány  a kormány megbecsüli az egészségügyi dolgozókat.  

"Mi próbáltuk elkerülni a politikai vádaskodást, de könnyebb ránk fogni, hogy kampányolunk bárki mellett, mintsem elismerni, hogy igen sok dolgozó méltánytalanul alacsony bérért dolgozik" - közölte a szervezet a tüntetés után megjelenő kormánypárti reakciókra. A FESZ közölte:

"a kormányzat sajnos erre megint a busás keresetekről szóló beszámolóval reagált, amihez soha nem teszik hozzá, hogy hány ledolgozott óra keresethez kapcsolódik az a pénz, amit kaptok. (..) Az sem igaz, hogy mi nem akartunk tárgyalni, hiszen több alkalommal kezdeményeztük ezt, de folyamatosan leráztak minket, állandóan Cser Ágneshez küldözgettek, aki kizárólag csak saját maga akart részt venni a tárgyalásokon."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.