Fizetéscsökkentéssel büntetik a tulajok a Veszprém kézilabdázóit

Az Index ír arról, hogy a Telekom Veszprém kézilabdacsapatát működtető Veszprém Handball Team Zrt. és tulajdonosai közleményt adtak ki arról, hogy elfogadhatatlannak tartják a csapat ebben az idényben több meccsen elért eredményeit, illetve elsősorban az azokon nyújtott teljesítményt és mutatott hozzáállást. 

Mint a cikk felidézi, a Veszprém március 10-én egy góllal kikapott hazai pályán a Szegedtől a bajnokságban, majd a viszonylag ismeretlen dán Skjern verte meg a Bajnokok ligájában a magyar csapatot, így már ahhoz is bravúr kell, hogy szombat este a legjobb nyolc közé jusson a csapat. 

Mint a közleményben írják, a klub és a Zrt. keddi döntése értelmében a magyar bajnokság befejezéséig felfüggesztette a Telekom Veszprém első csapatának, valamint edzői stábjának a minimál béren felüli fizetések folyósítását. A klub és a Zrt. a csapatnak a soron következő mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján dönt ez ügyben véglegesen. A cikk megjegyzi, hogy ez vélhetően nem az országos minimálbért jelenti, hanem a csapat alapbérét. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.