Migránsnak néztek egy csongrádi nőt, mert kendő volt a fején

elmebaj
2018 március 29., 09:38
comments 405

„Szeretném megköszönni annak a csongrádi lakosnak, aki a mai nap folyamán rám és édesanyámra hívta a rendőrséget az utcán sétálva, azt állítva, hogy menekültek vagyunk. (…) Gratulálok az emberkének, remélem, eljut hozzá az üzenet!” 

– írta felháborodott, korábban még nyílt Facebook-posztjában egy csongrádi nő. Erről az mno.hu írt még szerdán. A poszt szerint a helyi lakos fodrászhoz ment, majd - mivel eleredt az eső - az utcára lépve kendővel védte friss frizuráját. Ettől ijedtek meg néhányan, akik a rendőrséget is kihívták.

A posztoló egy ismerős kérdésére arról is beszámolt, hogyan oldódott meg a helyzet: a rendőr autóval állt be eléjük, igazoltatta őket, és miután adataik alapján kiderült, hogy nem migránsok, elengedte az anyát és lányát. „Természetesen volt egy-két szavunk” – írta a dühös nő.

Voltak már hasonló esetek az országban: tavaly novemberben Perbálon migránsnak nézték a lakóotthonban önkénteskedő egyetemistákat, idén januárban pedig továbbképzésen részt vevő szaúdi rendőröktől ijedtek meg Cegléden. A legnagyobb sajtóvisszhangot az őcsényi eset váltotta ki, ott a polgármester lemondásához vezetett a félelem, melyet a helybéliek éreztek a menekültek lehetséges látogatása miatt.

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.