Simicska embere lehet a független ellenzék veszte Veszprémben

POLITIKA
2018 március 29., 08:19
comments 243
  • A baloldal által is tolt Kész Zoltán független képviselő három év után újrázni készül Veszprémben. 
  • Hódmezővásárhely után nyílt feszültség támadt az ellenzéki jelöltek között, visszalépésekre nincs esély.
  • A jobbikos Varga-Damm Andrea a városban kampányoló Márki-Zay Pétert is okolja a feszültségek miatt. 
  • Szerinte hülyeség hogy Simicska Lajos felvásárolta a Jobbikot. Ő egyébként egy „fantasztikus ember”.  

Veszprém megye 1. számú egyéni választókerülete egyike a kevés vidéki körzeteknek, ahol legutóbb nem a helyi Fidesz jelöltje nyert, és 2018-ban is volna rá esély, hogy az ellenzék küldjön innen képviselőt a parlamentbe. 

Klasszikus billegő körzetről van szó: 2014-ben például Navracsics Tibor volt kancelláriaminiszter 47 százalékkal 20 százalékot vert rá az „Összefogás” jelöltjére (Pál Bélára), aztán egy évvel később a fideszes Némedi Lajos ugyanitt simán kikapott Kész Zoltán független jelölttől. 

Veszprém egyébként is tipikusan az a város, amelyik általában az országos politikai széljárást követi, úgyhogy ha „lappangó népharag” uralkodik az országban, azt itt is érezni fogjuk. A mintegy 72 ezres körzetből 60 ezren élnek a városban és úgy 10-12 ezren a környező falvakban. 

Miután Navracsics Brüsszelbe távozott uniós biztosnak, 2014 végén új választásokat kellett kiírni a választókerületben. Ekkor bukkant fel a mezőnyben a függetlenként induló Kész Zoltán, aki mögött egy csapásra felsorakozott a teljes ellenzék, és aki 2015. februárjában simán győzött is: 

  1. Kész Zoltán - független - 14 012 szavazat - 42,6%
  2. Némedi Lajos - Fidesz-KDNP - 11 113 szavazat - 33,8%
  3. Varga-Damm Andrea - Jobbik - 4 642 szavazat - 14,1%
  4. Gerstmár Ferenc - LMP - 1 504 szavazat - 4,6%
Kész Zoltán, a 2015. február 22-i veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választás független, ellenzéki támogatású jelöltje beszél a kampánygyűlésén 2015. február 15-én.
photo_camera Kész Zoltán a 2015-ös kampány finisében Veszprémben Fotó: Nagy Lajos/MTI

Navracsics után nem maradt erős embere a Fidesznek Veszprémben

Kész korábban két helyi egyetemen is tanított, a veszprémi civil életben is aktív, és a politikában is kipróbálta már magát: 2004-ben Navracsics és Veszprém mai fideszes polgármestere, Porga Gyula kérték fel, hogy vezesse a helyi Fidelitast. Akkor a pártba is belépett, nyolc hónapig bírta. Tíz évvel később aztán az MSZP, a DK, a PM, az Együtt, a Liberálisok és a MOMA is támogatta Kész indulását. 

2015-ben Némedi Lajos fele annyi szavazatot sem tudott összekaparni mint Navracsics, így a helyi Fidesz a bukta után az elmúlt három évben kétségbeesetten próbált felépíteni valakit. Végül az alig 37 éves Ovádi Péterre esett a választás, akit szintén Navracsics vitt be a pártba még 2001-ben: tíz évig volt a helyi Fidelitas tagja, aminek később elnöke is lett, 2010 óta önkormányzati képviselő, 2014 óta pedig a Fidesz frakcióvezetője. 

Navracsics máig visszajárogat Veszprémbe, hogy tolja tanítványa kampányát, de Ovádit állítólag a helyi fideszes tábor keménymagja sem csípi annyira, mert „a visszafogott Navrához és a joviális Némedihez képest az újvonalas fideszes yuppie mintát követi". Van, aki szerint csalódás, hogy „a Párt” nem tartja annyira fontosnak a kerületet, hogy ideküldjön „egy nagyobb ágyút”.

Ovádi Péter fideszes választókerületi jelölt és Porga Gyula fideszes polgármester
photo_camera Ovádi Péter fideszes választókerületi jelölt és Porga Gyula fideszes polgármester Fotó: Balint Kovacs

Év elején a Závecz Research 33 százalékra mérte Kész Zoltán és a mögötte sorakozó civilek támogatottságát, szemben a Fidesz 27, a Jobbik 11 és az LMP 8 százalékával.  A  taktikaiszavazas.hu szerint Ovádi ledolgozhatja pártja hátrányát Készszel szemben: akár 8 százalékkal több szavazatot is besöpörhetne mint a független jelölt - igaz, így is elbukhat, ha az ellenzéki szavazók átszavaznak az esélyesebb Kész Zoltánra. 

A Márki-Zay Péter féle rendszervaltas2018.hu szerint is Kész a legesélyesebb ellenzéki, a Republikon szerint átszavazással 41 százalékot is kaphat, de még a Jobbik-közeli Iránytű is Készt hozta ki legerősebb ellenzékiként. 

Veszprém megye 1. számú egyéni választókerületi jelöltjeinek becsült esélyei
photo_camera Veszprém megye 1. számú egyéni választókerületi jelöltjeinek becsült esélyei Fotó: taktikaiszavazas.hu

Mesterházy Attila volt MSZP-s miniszterelnök  - aki nyolcadik a pártszövetség országos listáján, biztosnak látszó bejutó helye van - januárban visszalépett Kész javára, és Kész miatt nem állított jelöltet a DK és az Együtt sem. 

Januárban az LMP-s Gerstmár Ferenc is bejelentette, hogy visszalép, de ő nem a független jelölt javára döntött így, és pártja végül elindított egy másik jelöltet, Hites Viktort. 

Az ellenzéki oldalon Kész legfőbb kihívója ezúttal is a jobbikos Varga-Damm Andrea. A kiélezett helyzetre viszont jellemző, hogy míg a liberális alapítványokban aktív Kész három éve nem kért a jobbikosok támogatásából, tavaly október óta többször is kereste a kapcsolatot Varga-Dammal, hogy lépjen vissza a javára. A 4-5000 fős Jobbik-tábor simán eldöntheti a mandátum sorsát. 

.Vona Gábor, a Jobbik elnöke lakossági fórumon beszél, mellette Varga-Damm Andrea
photo_camera .Vona Gábor, a Jobbik elnöke lakossági fórumon beszél, mellette Varga-Damm Andrea Fotó: Bodnár Boglárka

Kész Zoltán háromnapos ultimátummal rontott rá az ellenzékre

Az ellenzéki térfélen a hódmezővásárhelyi választás után fajult el a helyzet. Márki-Zay Péter győzelme után Kész meglovagolta az országos politikát elárasztó összefogás-hangulatot, és nyílt levélben szólította fel az összes ellenzéki pártot hogy azonnal cselekedjenek. 

A pártelnököknek három napot adott, hogy visszaléptessék jelöltjüket, a helyi jelölteknek pedig azt üzente, akár pártjukkal szembemenve is lépjenek vissza. 

Kész szerint meg kell szüntetni a kamuzást és a választók átverését. Többek közt azt írta még, hogy

  • „ (...) meg kell szüntetni a kamuzást és a választók becsapását”. 
  • „akinek a kormányváltás az elsődleges, annak most esélyt kínálok: csatlakozzon támogatóim közé és legyen a győztes csapat, a többség tagja.”
  • „csatlakozzanak, hogy bizonyítsák: nem a kampánypénzek maximális begyűjtése a fontos Önöknek!
  • „csatlakozzanak, hogy bizonyítsák: megvédik saját jelöltjüket attól a megszégyenüléstől, hogy néhány száz szavazatot kapjanak (...)”
  • „amennyiben ezzel nem élnek, egyértelmű jelét adják annak, hogy nem a Fidesz legyőzése a legfontosabb céljuk, amit tudomásul veszek, és ennek tudatában fognak dönteni a választók is.” 

Kész üzenete nem aratott osztatlan sikert. „Nem is a tartalma, hanem a stílusa volt számomra megdöbbentő” - mondta róla két nappal később az LMP-s Hites Viktor, aki  szerint egy hónapja Kész még azt mondta neki, hogy induljon csak el mindenki, és egyéniben biztassunk a legsanszosabb jelöltre szavazásra. 

„Ezek után elvárni az összes ellenzéki jelölttől, hogy beálljon a háta mögé és lépjen vissza, nekem több, mint furcsa” - tette hozzá még az LMP-s. 

A helyi momentumos Meződi János sem volt boldogabb. „Eredeti szándékom szerint nem akartam Önnel is hadakozni, legfeljebb egy korrekt vita keretében gondoltam erre, de a levelének stílusa olyan arcpirító, hogy ezt az elhatározásomat kénytelen vagyok revideálni”  - írta a Facebookon Meződi, aki szerint ez a levél egy diktátum, paraszt stílusban, és bizonyítéka annak, hogy Kész alkalmatlan a tisztségre. 

A jobbikos Varga-Damm Andrea a levélre reagálva hozta nyilvánosságra, hogy Kész többször megkereste őt ősz óta azzal, hogy lépjen vissza a javára. Kész a 444-nek azt nyilatkozta, hiába a reakciók, nem bánta meg a kemény hangvételű levelet: 

„Szükség volt rá, hogy megértessük mindenkivel a  választás jelentőségét. A politika arról is szól, hogy erőt kell mutatni. Nem azokat fogják április 9-én leköpni a piacon, akik fél éve ezerrel kampányolnak, hanem akik 1-2 százaléknyi szavazatért kockára tették az ellenzéki győzelmet."

„Simicskaék fantasztikusak, imádok köztük lenni”

A Kész-stábban a visszajelzések alapján arra számítanak, hogy a jobbikosok akár bő harmada is átszavazhat majd a független jelöltre. Ezen a ponton a jobbikos Varga-Damm Andrea szerepe azért is érdekes, mert helyi támogatottsága az elmúlt három évben érdemben ugyan nem erősödött, közben fontos figurája lett az országos politikának. 

Varga-Dammot, aki szintén Veszprémben nőtt fel, Simicska Lajos emberének tartják a párt környékén. A veszprémi kézicsarnok VIP-páholyában is fotózták együtt kettejüket, két évvel azután, hogy a Fidesz volt pénztárnoka az Orbánnal történt szakítását követően végleg Veszprémbe költözött. (Simicska már korábban vett magának ingatlant a városban, amitől alig 15 kilométerre fekszenek a  tulajdonában lévő Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. telephelyei is.) 

Simicska Lajos a Veszprém - Zágráb férfi kézilabda BL-mérkõzésen 2017 áprilisában. Balján felesége, jobboldalt Varga-Damm Andrea, a Jobbik helyi jelöltje
photo_camera Simicska Lajos a Veszprém - Zágráb férfi kézilabda BL-mérkõzésen 2017 áprilisában. Balján felesége, jobbján Varga-Damm Andrea, a Jobbik helyi jelöltje Fotó: FUSZEK Gabor/BLIKK

Varga-Damm csillaga az elmúlt években meredeken emelkedni kezdett a Jobbikon belül: a 2018-as országos listán már az előkelő és biztos bejutó 5. helyet kapta meg, olyan „nagy neveket” előzve mint Z. Kárpát Dániel, Sneider Tamás vagy Gyöngyösi Márton, és látványosan építgeti őt a párthoz egyaránt közel álló zsurpubi.hu és a Hír TV is. 

Varga-Damm a 444-nek azt mondta, politikai pozíciójának semmi köze Simicskához, és nem igaz az sem, hogy a volt pártpénztárnok milliárdokkal támogatja a pártot. Szerinte ezt mutatja, hogy a kampányban mindenki feltűrte az ingujjat, ő minap még teherautón hordta ki a párt szóróanyagait. Viszont nagyon lelkesen beszélt ismerőseiről: 

"Simicskáék,, az egész család fantasztikus emberek, imádom az időt amit velük tölthetek, megtisztelő ha hozzájuk kötnek". 

Szombaton Márki-Zay Péter Kész Zoltánnal tartott utcafórumot és közös fogadóórát Veszprémben. Varga-Damm is elismerte: Márki-Zay feltűnése nagy csapás a kampánynak, ami szerinte eddig egyértelműen háromesélyes volt. 

A jobbikos jelölt egy csalódott posztot is kirakott a Facebookra azzal. Ebben az állt, hogy „Márki-Zaynak semmilyen politikai érzéke nincs, Veszprémben nem működik a hódmezővásárhelyi modell, Kész Zoltán pedig egy lufi, akiről senki nem tudja mihez kezdene, ha bejut a parlamentbe”, sőt egy ponton azzal vádolta Márki-Zayt, hogy a kormány maradásában érdekelt. Később törölte a bejegyzést. 

Varga-Damm biztos elindul, a pártvezetés is támogatja ebben. Nem tart attól, hogy ha a Fidesz nyer, őt okolhatják majd: „Én egy igazi demokrata vagyok. Tekintem annyira felnőttnek a társadalmat, hogy tud magának tisztességes képviselőt választani”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.