Ha a Fidesz megtartja 2014-es szavazóit, akkor 70 százalék alatti részvételnél kevés esélye lesz az ellenzéknek

Néhány gondolatkísérlet következik a hódmezővásárhelyi polgármester-választás tanulságai alapján;

hangsúlyosan nem előrejelzés.

A közelmúltbeli hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás leginkább a 2014-es parlamenti választáshoz hasonlított. De ahhoz nagyon. Néhány interpretációval ellentétben nem volt nagy változás az ellenzék/Fidesz szavazati arányaiban/számaiban az országgyűlési választáshoz képest, az egyetlen nagy eltérés az egységes ellenzéki (meg persze ellenzéki szavazói) fellépés volt. A 2014-es önkormányzati választásoknál úgy tűnik, hogy az ellenzék egy jó része nem ment el szavazni, a Fidesznél sokkal kisebb volt a lemorzsolódás. Szám szerint nagyjából annyi szavazója volt a Fidesznek Hódmezővásárhelyen, mint „szokott”. Ez megint csak abba az irányba mutat, hogy a részvételi arány nagyon számíthat áprilisban (meg persze az esetleges összefogás az ellenzéki oldalon, a szavazók részéről is, de ez eddig is egyértelmű volt).

A hódmezővásárhelyi szavazások eredményei
2018-as polgármester 2014-es önkormányzati 2014-es parlamenti
Névjegyzék 36700 37508 37016
Érvényes szavazat 22745 13370 23236
Érvényes szavazat, % 62 35,6 62,8
Fidesz-KDNP 9468 8160 9859
Ellenzék (nagy pártok) 13076 5210 12231
Ellenzék (összesen) 13277 5210 13377
Ellenzék nagy pártok, % 57,5 39 52,6
Forrás: valasztas.hu

A modellszámításokhoz a legfontosabb feltevésünk, hogy a Fidesz-KDNP szavazóinák száma körülbelül állandó. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel azt is, hogy a részvételi arány esetleges növekedésekor a többlet kizárólag ellenzéki szavazó, és a többletszavazók összetétele olyan, mint a korábbi ellenzéki szavazóké minden választókerületben. Ha tehát valahol az ellenzéki szavazók fele Jobbikos volt, akkor feltesszük, hogy a többlet fele is Jobbikos lesz. Tegyük fel azt is, hogy a részvételi arány növekedése egyenletes, tehát ha egy százalékponttal többen mennének el szavazni, akkor feltesszük, hogy mint a 106 választókerületben egységesen egy százalékponttal többen szavaznának, mint az alapverzióban, függetlenül attól, hogy eredetileg mekkora volt a részvételi arány. Ezek egyszerűsítő feltételezések, hogy kezelhető legyen a modellezés.

Nézzük meg ezek után, hogy 2014-ben milyen eredmények születtek volna egy ilyen feltételezés esetén a különböző részvételi arányok esetében. Az alábbi ábra ezt mutatja be, töredékszavazatot is figyelembe véve (a nemzetiségi listák esetleges kis hatását viszont elhanyagolva). A vonal nem egyenes, mivel az egyéni kerületekben nem folyamatosan billennek át a nyertesek. A fenti feltételezések mellett a Fidesz-KDNP-nek még 75 százalék körüli részvétel esetén is meg lett volna a többsége, bár ekkor már erősen billeg (és ekkor a listás szavazatoknak csak kb. 38 százalékát kapja a modellben). A tényleges részvételi arány 2014-ben 61 százalék volt, így éppen hogy, de meglett a Fidesz-KDNP kétharmada a parlamentben. Eddig a legmagasabb részvételi arány a 2002-es országgyűlési választás első fordulójában volt, 73,5 százalékkal. Ez a modell nem számol az esetleges kölcsönös visszalépésekkel.

A részvétel és a Fidesz-KDNP mandátumainak összefüggése

Következik ebből valami április 8-ra? A fenti ábra egy modell eredményeit mutatja, a valóság ennél bonyolultabb. Még 2014-ben sem feltétlenül a modell szerint alakultak volna a szavazatok, ha magasabb lett volna a részvételi arány.

Mennyiben hasonlít a 2018-as választás a 2014-esre? A választási rendszer és a választókerületek határai ugyanazok. Nem tudjuk, a pártok mennyire tudnak megegyezni, de most még majdnem minden egyéni választókerületben van egy MSZP/DK-s, egy LMP-s és egy Jobbikos jelölt ugyanúgy, mint 2014-ben, plusz még a Momentum majdnem mindenhol, az Együtt az egyéni választókerületek majdnem felében (2014-ben az MSZP-DK-val együtt volt) és a megszámolhatatlan kis/kamupárt csaknem mindenütt.

A mostani állás szerint tehát megosztottabb az ellenzék, mint 2014-ben volt.Ha azt gondoljuk, hogy most is igaz lesz az a hüvelykujjszabály, hogy a Fidesz-KDNP-nek általában van kb. 2,2 millió szavazata, akkor 70 százalék vagy az alatti részvételi arány esetén kis esély van arra, hogy a Fidesz-KDNP ne tudjon egyedül kormányt alakítani, és 60 százalék körüli részvétel esetén jó eséllyel meglesz a kétharmados többsége is. Ettől valószínűleg csak akkor lehet eltérés, ha vagy a pártoknak vagy a szavazóknak sikerül véghezvinni a koordinációt, vagy ha a hangulat a szavazáskor sokkal inkább kormányváltó, mint amilyennek most tűnik a közvéleménykutatások alapján.

A taktikai szavazók egyébként akár a napon belüli részvételi adatokat figyelve is taktikázhatnak. Ha nagy a részvétel (és azt úgy értelmezi valaki, hogy sikeres az ellenzéki mozgósítás), akkor taktikai szempontból könnyebb szívvel szavaz olyan pártokra, akik az 5 szézalékos határ közelében lehetnek, mert nagyobb eséllyel ugorják meg ezt, és kisebb eséllyel lesz elveszett szavazat az, amit rájuk adtak le.

A fix kétmillió körüli szavazat persze nincs a FIDESZ-KDNP számára kőbe vésve, a mozgósítás ott is működhet, a migránsellenes kampány bevonzhat nem tradicionális Fidesz-szavazókat, vagy a Fidesz-szavazók is elbizonytalanodhatnak valamilyen okból. Tehát a nagy szavazati arányból nem következik azért 100 százalékos biztonsággal az, hogy az ellenzék jól fog teljesíteni, és az alacsonyból sem feltétlenül az, hogy rosszul.

De mi lenne az elérhető legjobb eredmény ellenzéki összefogással?

Sok szó esik az összefogásról az ellenzéki oldalon, azért, mert egy optimális, teljes és önzetlen/önfeláldozó, (vagyis a gyakorlatban szinte lehetetlen) visszalépési stratégiával az ellenzéki pártok 2014-ben akár többséget is szerezhettek volna a parlamentben, és ez akár ma is így lehet. Ezt azért nem tudjuk biztosra mondani, mert a választók másodlagos preferenciája bizonytalan. Ha feltételezzük, hogy minden ellenzéki szavazó hajlandó lett volna egy másik ellenzéki jelöltre is leszavazni, és ennek ismeretében a pártok koordináltan visszaléptették volna a jelöltjeiket, akkor 2014-ben a Fidesz-KDNP csak kb. 76 parlamenti helyet kapott volna, ami nem elég az egyedüli többséghez (ahhoz legalább 100 képviselő kellene). A többi párt helyeinek eloszlása egymás között ekkor a visszalépések mintájától függött volna, de egyedül (extrém egyoldalú visszalépési szcenárióktól eltekintve) egyikük sem lett volna többségben.

A teljes ellenzéki átszavazás nem reális feltételezés. Minden ellenzéki pártnak vannak olyan szavazói, akik ha nincs a pártnak saját jelöltje, akkor inkább nem is mennek el szavazni. Vagy a Fidesz-KDNP-re szavaznak, és nem egy ellenzéki jelöltre. Tehát hiába egyeznek meg a pártok, ha a szavazóik nem, vagy csak részben „engedelmeskednek” a megegyezésnek.

Tegyük fel, hogy 2014-ben az ellenzéki szavazók fele lett volna hajlandó más ellenzéki jelöltre szavazni, és ezen felül a Jobbikos szavazók 30 százaléka a Fidesz-KDNP-re szavazott volna, ha nincs saját párti jelölt (a  maradék otthon marad). Ekkor még az ellenzéki pártok tökéletes és önzetlen (vagyis a gyakorlatban nem megvalósítható) visszalépési stratégiája esetén is a Fidesz-KDNP kb. 117 helyet kapott volna, ami elég a kormányalakításhoz (de a kétharmados többséghez nem). A részvétel emelkedésével azonban a modellben itt is csökken a Fidesz-KDNP parlamenti helyeinek száma, és már 67 százalékos részvételnél kérdéses a parlamenti többsége. Egy köztes lehetőség az, amikor a Jobbikon kívüli ellenzék egyezik meg az optimális visszalépésekről. Ekkor az ábrán bemutatott esetben 80 százalékos átszavazást tételeztem fel, és így 73 százalékos részvétel körül tűnik el a Fidesz-KDNP parlamenti többsége a modellben.

A részvétel és a Fidesz-KDNP lehetséges mandátumainak összefüggése ellenzéki koordináció esetén:

Megint csak óvatosnak kell lennünk abban, hogy ebből milyen következtetést  vonunk le a 2018-as választásra. A választók átszavazási hajlandósága nem tudjuk, hogy mekkora lett volna 2014-ben, és nem tudjuk, hogy mekkora most az ellenzéki oldalon – talán nagyobb, mint 4 éve volt, Hódmezővásárhely és az online taktikai szavazási kezdeményezések alapján.

Érdekes kérdés még, hogy vajon visszalépések nélkül, a választók spontán átszavazásával (a legesélyesebb ellenzéki jelöltre) lehet-e elérni eredményeket? A 2014-es adatok alapján valószínű, hogy valamennyire ennek is lehet hatása. Ha azon ellenzéki választók 30 százaléka, akik egyébként nem a helyben legerősebb ellenzéki jelöltet támogatták, átszavaztak volna a legerősebb jelöltre, az elég lehetett volna ahhoz 2014-ben, hogy az ellenzék egésze a parlamenti helyek több mint 50 százalékát megszerezze (egy közel 70 százalékos részvételt és ismét állandó számú Fidesz-KDNP szavazót feltételezve). Fontos feltétel azonban az, hogy (az átszavazó szavazók számára legalábbis) világos legyen, ki a legesélyesebb jelölt – és persze hogy a legesélyesebb jelöltek szavazói ne szavazzanak át másra. Érdekes módon tehát a választók maguk (vagy aktivistákkal megtámogatva) a pártok nélkül is meglepően sokat tehetnek azért, hogy az ellenzék egészének maximális legyen a képviselőszáma, ha sikerül konszenzust építeni a legesélyesebb jelölt személyéről. Ezen konszenzus építésre azonban nincs sok idő már, és a gyakorlatban nem könnyű. És persze a választások után a politikát akkor is a megválasztott pártok fogják csinálni, ha alulról építkező koordináció juttatta képviselői helyekhez őket.

Az alábbi ábra azt mutatja be, hogy mi történt volna 2014-ben, ha nincs kölcsönös visszalépés a pártok részéről, de a nem esélyes jelöltet támogató ellenzéki szavazók egy megadott százaléka átszavaz az esélyes ellenzéki jelöltre. Az esélyes jelöltön azt értjük, aki a Fidesz-KDNP után az aktuális szavazás során a második legtöbb szavazatot kapta a valóságban, de ezt a választók az esemény előtt természetesen  csak megtippelni tudják.

A részvétel és Fidesz-KDNP mandátumainak száma visszalépés nélküli átszavazás esetén:

Interaktív játék

Az alábbi interaktív eszközzel el lehet játszani, hogy mi történt volna 2014-ben „optimális” (az ellenzék összes helyét maximáló) ellenzéki együttműködés esetén. Inputként meg kell adni a részvételi hajlandóságot (a fenti „állandó számú Fidesz szavazó” feltételezés mellett) és az átszavazási hajlandóságot a három nagy ellenzéki pártra/pártcsoportra. Az alapbeállításban a kerekített 2014-es részvételi arány van. Mivel 2014-es adatokat használ a modell, ezért nincs benne a Momentum, és az Együtt az MSZP-vel és a DK-val közösen indult.

A szimuláció ad egy listát is azokról a választókerületekről, amelyekben 2014-ben a Fidesz győzött volna az adott részvételi arány mellett, de a megadott átszavazási paraméterekkel nyerhető lett volna az ellenzék számára visszalépés esetén. A lista tartalmazza azt is, hogy ki lenne a második és a harmadik az legesélyesebb az adott választókerületben, ha az adott párt indul egyedül az ellenzéki oldalon (Itt a második-harmadik helyen előfordulhat a Fidesz-KDNP is, hiszen van olyan választókerület, ahol az adott átszavazási paraméterek mellet a Fidesz legyőzni az egyes egyedül induló ellenzéki jelölteket). A szimuláció az ellenzék összes megnyert kerületét maximalizálja, és így „jutalmazza” azokat az „önző” pártokat, amelyeknek a szavazói feltételezett módon kevésbé hajlandóak más ellenzéki pártokra átszavazni. A szimuláció nem vizsgálja, hogy mennyire reális feltételezés, hogy a pártok pontosan ismerik a választóik preferenciáját, és meg tudnak egyezni az akár aránytalan visszalépésekben is. Ha azt szeretnénk feltételezni, hogy nincs visszalépés egymás javára, akkor érdemes nulla átszavazási paramétert megadni (vagy egy alacsony mértéket, ha feltételezünk valamekkora visszalépések nélküli spontán átszavazást). Ha két ellenzéki párt egyenlő szavazatot kap az átszavazások után, akkor a táblázatban mutatott sorrend az MSZP vezette szövetség, Jobbik, LMP, de ilyenkor természetesen felcserélhetők, nincs igazi sorrend.

Zsoldos István, közgazdász


Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.