Kirúgták a koszovói belügyminisztert és a titkosszolgálat főnökét, mert kiadtak 6 gülenistát a törököknek

külföld

Koszovó miniszterelnöke péntek délelőtt leváltotta kormánya belügyminiszterét és a titkosszolgálat főnökét is.

Azt mondta, hogy megrendült a bizalma bennük, mert a háta mögött kiadtak hat embert Törökországnak.

A hat személy török állampolgár volt, és egy koszovói iskolában dolgoztak. Az iskolát Fethullah Gülen nemzetközi szervezete tartja fenn. Erdogan török elnök egykori szövetségesét, az USA-ban élő Gülent vádolja azzal, hogy a 2016-os puccskísérletet megszervezte. 

Tüntetnek a diákok deportált tanáraikért Pristinában.
Fotó: ARMEND NIMANI/AFP

Azóta több tízezer embert csuktak le vagy rúgtak ki állásukból Törökországban, akiket gülenizmussal vádoltak, és a török kormány nagy lobbizásba kezdett, hogy minél több országban ellehetetlenítsék a Gülenhez kötött iskolák működését. 

A hat töröktől elvették koszovói tartózkodási engedélyét, és átadták őket a török hatóságoknak. Egy magángépen hurcolták őket Törökországba, ahol a titkosszolgálat vette át felügyeletüket.

Koszovó fővárosában az iskola diákjai csütörtökön tüntetésen tiltakoztak a tanáraik elrablása ellen. (Reuters)