Dalok Európa körbeutazásához

zene
2018 április 01., 06:24

Nehezebben induló hétvégi délelőttökre kitalált sorozatunk ismét jelentkezik, ezúttal egy igazán kipróbált válogatással: azokból a dalokból kaptunk válogatást, amit a DLRM tagjai hallgattak turnébuszukban, miközben keresztül szelték Európát.

Az indie/stoner rock vonalon mozgó budapesti zenekar tagjai idén másodszor indultak nagyobb európai turnéra, Párizs, Barcelona és Amszterdam koncerttermeit is megjárták, a mai válogatást pedig utazás közben a, a turnébuszban állították össze nekünk, csupa olyan számból, ami segített nekik elviselni az egy hónapja tartó utazás fáradalmait. A zenekarról többet a Facebook-oldalukról, illetve honlapjukról lehet megtudni, az idei turnét beharangozó interjú pedig még a Recorderen jelent meg. Jelenleg a turné felénél járnak, lesz koncert Budapesten is, május 12-én az Instantban

A mai válogatás mellé annyit írtak kísérőül, hogy a közel 8000 kilométeres út alatt átlagban napi 5-6 órát töltöttek a buszban, ezért egy legkevesebb 10 órás válogatás adná vissza teljes egészében a turnéra jellemző hangulatot. Ezért most elsősorban az énekes-gitáros Szabó Marci a zenekartagok támogatásával másfél órába egy olyan eszenciát rakott össze, ami inkább Hangover-kompatibilisebb zenékből áll.

Ezek pedig az elhangzó dalok:

  • The Mystery Lights - When You Turn The Devil Down
  • The Babe Rainbow - Secret Enchanted Broccoli Forest
  • Bombay - Cynical Kids
  • Kurt Vile - Never Run Away
  • Courtney Barnett -Lance Jr
  • Bombay - Dolly Doesn't Want to Face the Facts
  • Dope Lemon - Best Girl (Angus Stone)
  • Dope Lemon - How Many Times (Angus Stone)
  • The Babe Rainbow - Planet Junior
  • Daniel Norgren - Moonshine Got Me Buck
  • Kurt Vile - Pretty Pimpin
  • Deluxe - Pretty Flaw
  • Black Mountain - Space To Bakerfield
  • The Vines - Into the Fire
  • The War On Drugs - Pain
  • Kurt Vile - Wakin' On A Pretty Day
  • SKEGSS - L.S.D.
  • The Castaways - Liar, Liar
  • Courtney Barnett - History Eraser
  • Jain - Come

Sorozatunknak ez már a sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni