A DK úgy ígérte be a kötvényprogram megszüntetését, hogy az már tavaly leállt

A Demokratikus Koalíció józsefvárosi jelöltje, Ara-Kovács Attila az ATV reggeli műsorában hosszan beszélt arról, hogy a pártja kormányra kerülve megszüntetné a letelepedésikötvény-programot, amivel többek között egy súlyos nemzetközi bűnügy gyanúsítottja és a szíriai diktátor pénzembere is magyar papírokat kaphatott

A DK ígérete egész most tényleg teljesen tarthatónak tűnik, ugyanis a kötvényprogram már egy éve leállt. 

Ez az apró részlet azonban sem Ara-Kovácsot sem a műsort vezető Kárász Róbertet nem zavarta meg, végig úgy beszéltek a programról, mintha az még futna. 

Egyébként a merész lépést Gréczy Zsolt már szerdán bejelentette, de sajnos az erről kiadott közleményből sem derül ki, hogyan szüntetnék meg újra a megszűnt programot.