Jelentkezett egy békési MSZP-s, hogy neki esze ágában sincs visszalépni

POLITIKA
2018 április 04., 15:21
comments 203

Szerdán Juhász Péter, az Együtt elnöke, Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje, Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke közös sajtótájékoztatót tartott, és bejelentettek egy sor visszalépést.

Például azt, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó visszalép az Együtt jelöltjének a javára Csepelen, a szintén MSZP-s V. Naszályi Márta pedig az LMP javára a Belvárosban.

Juhász Péter akkor azt is megemlítette, hogy reményeik szerint Bod Tamás is egyedül fog elindulni Simonka György ellen Békés megyében, de erről még nem született döntés. Emiatt hat körzetben az Együtt visszalépett az MSZP-Párbeszéd javára.

Szerda délután ugyanakkor az MSZP-Párbeszéd Békés megyei jelöltje, Simonka György fideszes képviselő ellenfele közleményt adott ki, amelyben azt írta, esze ágában sincs visszalépni.

link Forrás

A célom az Orbán-kormány, a térségünkben pedig Simonka György leváltása. Erre öt párt támogatását is bírva, a Változás Szövetsége jelöltjeként nekem van a legtöbb esélyem. Minden további támogatást szívesen fogadok, április 8-án pedig győzni fogunk! - írta Füvesi Sándor.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.