Lavrov: „Az önmagukat komolyan vevő felnőtt emberek nem hisznek abban a mesében, ami Oroszországnak a Szkripal-ügyben való bűnösségéről szól”

külföld
2018 április 05., 10:16
comments 75

Oroszországot tisztességes nyomozás lefolytatása helyett alaptalanul vádolták meg a Szkripal-ügyben – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a VII. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián.

Lavrov szerint a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) végrehajtó tanácsának szerdai hágai rendkívüli ülése megmutatta, hogy:

„Az önmagukat komolyan vevő felnőtt emberek nem hisznek abban a mesében, ami Oroszországnak a Szkripal-ügyben való bűnösségéről szól.”

„Elfogadhatatlan, hogy mind a salisbury-i incidenssel kapcsolatban, mind pedig egy sor másik helyzetben – az amerikai választásoktól kezdve, a szíriai vegyi támadásokon át, a katalóniai referendumig – konkrét tények felmutatása és tisztességes nyomozás helyett alaptalan vádakkal álljanak elő” – mondta.

Lavrov sürgette, hogy a felmerülő problémákat „nemzetközi jogi síkon, becsületesen, bizonyítékok felmutatásával” vizsgálják meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozója az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülése napján Bécsben 2017. december 7-én.
photo_camera Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozója az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülése napján Bécsben 2017. december 7-én. Fotó: KKM / MTI / MTVA

Az orosz diplomácia vezetője szerint több országot kényszerrel vettek rá arra, hogy a Szkripal-ügy miatt orosz diplomatákat utasítson ki, ami szerinte a diplomáciai etika és a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti. Oroszország a Szkripal-ügynek tárgyszerű és vegyifegyver-tilalmi egyezménnyel teljesen összhangban álló kivizsgálását követeli – mondta.

Lavrov azt mondta, az Egyesült Államok vezette Nyugat egyoldalú lépései szerinte nem egy esetben „kihívó és destruktív természetűek, a globális irányítás mechanizmusának veszélyes egyensúlyvesztéséhez vezetnek”, és „Washingtonban, Londonban és más nyugati fővárosokban még mindig nem vonták le a tanulságot Jugoszlávia, Irak, Líbia, Szíria és Ukrajna tragédiája után”.

Szerinte a Nyugatnak fel kell fognia, hogy nem lehet többet „egy kapura játszani” a világpolitika porondján, és a biztonságnak az euro-atlanti és az ázsiai-csendes-óceáni régióban, csakúgy mint az egész világon „egyenlőnek és oszthatatlannak” kell lennie.

Lavrov sürgette, hogy az Új Start megállapodás alapján kezdődjenek tárgyalások az amerikai hadászati hordozóeszközök korszerűsítésével kapcsolatban felmerülő kérdések rendezéséről. Az orosz-amerikai csúcs, aminek a lehetősége Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnök március 20-i telefonbeszélgetése során merült fel, nem szabad, hogy elakadjon „a politikai intrikákban és a bürokráciában” – mondta.

A Szkripal-ügy okozta diplomáciai válság keretében Oroszországból kiutasított 60 amerikai diplomata és családtagjaik csütörtök reggel buszokkal elhagyták az USA moszkvai nagykövetségének épületét.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt a hazájában börtönbüntetésre elítélték, de ügynökcserével elengedték. London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.