Orbán: Muszáj begyűjtenem minden szavazatot

POLITIKA
2018 április 06., 06:10
comments 245

"Egymás megértése, ez a lényeg" - mondta pörkölttunkolgatás közben a Ripostnak Orbán Viktor, aki nem is olyan rég, március 15-én azzal fenyegetett meg mindenkit, aki kicsit is más véleményen van, mint a Fidesz, hogy a választások után "erkölcsi, politikai és jogi elégtételt" fognak venni rajtuk.

A kormányzati médiapolipban is sajátos helyet elfoglaló Ripostban megjelent, besorolhatatlan műfajú, formailag interjúnak látszó írásból egy eddig nem látott Orbán figurája bontakozik ki, aki például úgy látja magát, akihez bárki odaléphet. "És igen is büszke vagyok rá, hogy hozzám csak úgy oda lehet lépni, senkit nem taszigálnak el testőrök" - mondta a miniszterelnök, akinek a sajtótitkára mégis előszeretettel taszigálja el a miniszterelnöktől kérdezni próbáló újságírókat, és akinek a kampányprogramjait a Fidesz titkolja a sajtó elől.

De nézzük, mi mindenről esik még szó az írásban. Kezdjük a kérdésekkel:

  • Már-már külön sport lett a közös fényképezésből, egy-egy rendezvényen több száz ember akar közös fotót.
  • Nem hogy nem unja ezt a sok ezer közös fotót, de minta még jobban is csillogna a szeme...
  • Ennyire fontos a biztatás a mindig magabiztosnak tűnő Orbán Viktornak?
  • No és mit súg Orbán Viktor szíve vasárnapra?
  • Mi van beírva a miniszterelnök naptárába a jövő hétre?

És a válaszok:

  • Jól esik ott állni mellettük, mintha egy iskolába jártunk volna, mintha szomszédok lennénk.
  • Tényleg jól esik hallani, amikor odamondják, hajrá, csak így tovább, keményen, ne adja fel!
  • Emberből vagyok én is mit tagadjam.
  • Muszáj begyűjtenem minden szavazatot.
  • A mi fajtánk, ha úgy érzi, hogy egy munkát nélküle is elvégeznek, akkor nem mozdul meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.