A választás mindig a demokrácia ünnepe, ez egy pirosbetűs ünnep, remélem – mondta Molnár Gyula MSZP-elnök. A döntés biztos, hogy legitim lesz, és erős – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy számít-e a kormányváltásra, azt mondta, reméli, hogy a vártnál nagyobb részvétel miatt ennek még nagyobb a valószínűsége.
Molnár nagyon örül a magas részvételnek, és nem érti, miért nem szerveztek több szavazófülkét. Londonban is rengetegen szavaztak, előre lehetett tudni, mégis elképesztő állapotok alakultak ki.
Molnár körzetében, a XXII. kerületben 75,91 százalékos volt a részvétel 18.30-kor. Az előzetes várakozások szerint Molnár átszavazásokkal sem nyer a fideszes Németh Zsolttal szemben.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.