Kósa Lajos szerint a józanság győzött

POLITIKA
2018 április 09., 05:15
comments 108

Nagyon nagy küzdelem volt - összegezte az országgyűlési képviselő választást Kósa Lajos vasárnap éjjel Debrecenben, a Fidesz eredményváró összejövetelén.

A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter - miután a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjei mind a hat hajdú-bihari egyéni választókerületben győzedelmeskedtek - azt mondta: a nagyon magas részvétel azt bizonyítja, hogy az embereket érdekli az ország sorsa, meg akarják védeni saját hazájukat.

„Nekünk nincs más dolgunk, mint összefogva a választókkal, megvédjük az országot” - fogalmazott.

Kósa Lajos mindenekelőtt a választóknak mondott köszönetet, akik a hazugságok, megtévesztések ellenére józanságukat bizonyítva döntöttek arról, hogy Magyarországot meg kell védeni.

A politikus megköszönte annak az 1200 aktivistának a munkáját is, akik Debrecenben közvetlenül segítették a Fidesz-KDNP kampányát.

A józanságot éltető Kósa volt az, aki néhány évvel ezelőtt annyira józan volt, hogy elhitte egy csengeri háztartásbelinek, hogy az 1300 milliárd forintnyi eurót örökölt Németországban élő rokonától. Kósa józanul vállalkozott a pénz kezelésére, ezzel hozzásegítve a nőt, hogy még több embert hitegethessen az örökséggel, majd pedig józanul íratott egy papírt, amiben a nő vállalta, hogy 800 milliót ajándékoz Kósa anyjának.

Ebben a videóban Kósa józanul szembenéz az üggyel és válaszol a kérdéseinkre:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.