Rakétatámadás ért egy szíriai katonai repteret, többen meghaltak

külföld
2018 április 09., 02:09
comments 7

Rakétatámadás ért egy katonai repülőteret a szíriai Homsz tartományban, több katona halálát és sebesülését okozva - jelentette hétfőn hajnalban a SANA nevű szíriai állami, Bassár al-Aszad párti hírügynökség, azt állítva, hogy az Egyesült Államok állhat a támadás mögött.

A SANA egy név nélkül nyilatkozó katonai forrás alapján azt írta, hogy a szíriai légvédelemnek sikerült nyolc légi célpontot megsemmisítenie.

„A támadásban többen meghaltak vagy megsebesültek” - mondta a forrás a hírügynökségnek. A szíriai televízió pedig arról számolt be, hogy a környék lakossága hangos robbanásokat hallott.

Egyelőre nem tudni, ki hajtotta végre a rakétacsapást, amely két nappal azután történt, hogy Damaszkusz mellett, a lázadók által feladni szándékozott kelet-gútai Dúmában szombaton több mint 70 ember halálát okozta egy állítólagos vegyifegyver-támadás.

A Pentagon cáfolta, hogy az Egyesült Államok hajtotta volna végre a Homsz tartomány keleti részén található T-4 elnevezésű katonai repülőtér elleni légicsapást. A támadásra néhány órával azt követően került sor, hogy Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett a Dúma lakosságát szombaton ért vegyifegyver-támadásról, és a francia elnöki hivatal nyilatkozata szerint lépéseik egyeztetéséről állapodtak meg. Donald Trump előzőleg azt hangoztatta, hogy a vegyi támadásért valakinek nagy árat kell majd fizetnie.

„A védelmi minisztérium jelenleg nem hajt végre légicsapásokat Szíriában” - közölte a Pentagon. „Mindazonáltal továbbra is szorosan figyelemmel követjük azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyek a vegyi fegyvereket bevetők elfogására és felelősségre vonására irányulnak Szíriában és másutt” - tették hozzá.

A Szíriával szomszédos Libanon médiájának egy része szerint az ország észak-keleti határának térségében élők azonosítatlan sugárhajtású repülőgépeket észleltek az égen a kora hajnali órákban, ami arra utal, hogy a támadást Izrael hajthatta végre. A libanoni közlésekről hírt adó dpa német hírügynökség azonban ezt nem tudta más forrásból megerősíteni.

Az EFE spanyol hírügynökség jelentésében emlékeztetnek arra, hogy február 18-án izraeli repülőgépek támadták ugyanezt a repülőteret, ahol az Emberi jogok Szíriai Központja (OSDH) elnevezésű emigráns megfigyelő csoport szerint a szír és az iráni kormány erői, valamint a libanoni Hezbollah erői összpontosulnak. A SANA hírügynökség akkor az „izraeli ellenséget” nevezte meg az említett támadás elkövetőjeként, miután a légvédelem lelőtte a támadó repülőgépet. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.