Toroczkai: Ha Vona marad, azzal kivégzi a Jobbikot

POLITIKA
2018 április 09., 11:53
comments 312

A vasárnapi választáson a Jobbik a vártnál rosszabbul teljesített, több egyéni mandátum elnyerésére és kormányváltásra számítottak, ehelyett a Fidesznek kétharmada lett újra, miközben a Jobbik csupán egy egyéni körzetet tudott elvinni, listán pedig közel húsz százalékot szerzett.

Ennél sokkal jobb eredményre számítottak, a vasárnapi esti eredményvárón Vona Gábor pártelnök be is jelentette a lemondását, és csak azzal tudta árnyalni az eredményt, hogy mostantól a Jobbiké lesz a legnagyobb ellenzéki frakció az országgyűlésben.

A Jobbik elnöksége hétfőn értékeli a választást, Vona is azt mondta, hogy itt fog lemondani. A párt egyik alelnöke, Toroczkai László - aki mellesleg Ásotthalom polgármestere is - viszont már reggel kirakott egy posztot a Facebookra, amelyben Vonát ekézi.

“Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot.  Egy olyan, egyébként kiváló emberek ezreiből álló parlamenti párt ugyanis, amely három egymást követő választáson sem tud a kormányzás közelébe kerülni, végleg elveszíti az esélyét arra, hogy valaha győzzön, hacsak nem iktatja ki azt az akadályt, amely a növekedését meggátolja… (Folytatás következik néhány órán belül)” - írta.

A poszt úgy látszik, hogy felszakított néhány jobbikos törésvonalat. Alákommentelt ugyanis a párt kispesti képviselőjelöltje, Bencsik János. “Ez ám a bajtársi összetartás! Magyar Idők interjú megvolt már, Laci?” -írta.

Pár órára rá pedig Vona Gábor is posztolt egy mondatot:

“Tartom a szavam, a felelősség az enyém” - írta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.