A vidéki egyéni mandátumok 96,59 százalékát szerezte meg a Fidesz, nem jött be az átszavazás az ellenzéknek

A jelenlegi állás szerint a 18 budapesti választókerület közül 6-ot húz be a Fidesz-KDNP, míg a 88 vidéki kerületből 85-öt, vagyis a fővárosban 33,33 százalékos, az ország többi részében pedig 96,59 százalékos hatákonysággal zár.

Úgy tűnik tehát, hogy hiába állt az ellenzéki szavazók előtt több lehetőség is arra, hogy utánanézzenek, melyik jelöltnek van a legtöbb esélye egy-egy kerületben, a gyakorlatban végül nem sok haszna volt ezeknek az eszközöknek. Visszalépés ide, átszavazás oda, a billegőnek bélyegzett kerületekből keveset tudott nyerni az ellenzék, ráadásul több biztosnak tartott körzetet sem sikerült megtartani.

A csongrádi 1-es kerületben, Szeged környékén az MSZP-s Szabó Sándor, a Fejér megyei 4-es, dunaújvárosi kerületben a jobbikos Pintér Tamás, a Pécs környéki, Baranya megyei 1-es kerületben pedig a független Mellár Tamás előzte meg a fideszes ellenfelét.

Mellár TamásFotó: Sóki Tamás / MTI

Miskolcon kettőből kettőt nyert a Fidesz: Borsod 1-et Csöbör Katalin vitte a jobbikos Jakab Péter elől néhány száz szavazattal, Borsod 2-ben pedig Hubay György használta ki, hogy a 2014-es győztes, az MSZP-s Varga László és a jobbikos Pakusza Zoltán között megoszlottak az ellenzéki szavazatok.

A 2015-ben időközi választásokon megszerzett két Veszprém megyei kerület egyikét sem sikerült megtartani az ellenzéknek: a Veszprémben újrainduló, független Kész Zoltán most bőven alulmaradt a fideszes Ovádi Péterrel szemben, a Jobbik pedig Tapolcát veszítette el, Rig Lajos helyett innen a Fidesz Fenyvesi Zoltánja lesz az új képviselő.

Idén Vona Gábor és Rig Lajos sem örülhetett (MTI Fotó: Varga György)Fotó: MTI/Varga György

Pest megyében két olyan választókerület volt, ahol szoros versenyt jósoltak a fideszes és a legerősebb ellenzéki jelölt között. Budakeszi környékén tényleg szoros volt az eredmény: Csenger-Zalán Zsolt pár száz szavazattal előzi Szél Bernadettet, Cegléden azonban nagyon kikapott a jobbikos Volner János a Fidesz jelöltjétől, Földi Lászlótól.

Az előrejelzések a Jobbiknak adtak még két körzetet, de végül ezekben is a Fidesz nyert: Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében Bíró Lászlónak megközelíteni sem sikerült Koncz Ferencet, a zalai 3. kerületben pedig Zakó László kapott ki nagyon Cseresnyés Pétertől.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.