Az ellenzéki szavazók felfogták a taktikai szavazás lényegét, de a pártok koordinációja nélkül ez nem volt elég

Tbg
POLITIKA
2018 április 10., 13:03
comments 188

Miután elmaradt a Nagy Ellenzéki Koordináció, kérdéses lett, mit kezdenek a helyzettel az ellenzéki szavazók. 

Mint az Kmetty Zoltán szociológus az Indexen publikált elemzésésből kiderül, ahhoz képest, hogy a pártok magukra hagyták őket a válasszal, egészen jól taktikáztak. Azaz nem rajtuk múlt, hogy nem lett kormányváltás/meglett a kétharmad. Annak azért örülhetnek, hogy a Fidesz sokkal jobban is nyerhetett volna, ha nincs taktikai szavazás. 

Igaz, ez a harmadik kétharmados ciklus fényében sovány vigasz, de - mivel listán a Fidesz jobb eredményt ért el, mint négy éve - több mandátuma lett volna a kormánypártra.

A taktikai szavazás elve az, hogy az ellenzéki szavazóknak érdemes egy jelöltre leadni a szavazatokat. Ám az esélyes jelölt kiválasztása nehéz ügy, és mivel az ellenzéki pártok nem tudtak megegyezni egymással a jelöltállításban, az átszavazóknak kellett okoskodniuk.

Kmetty végigvette, hogy a Jobbik, az MSZP-PM/DK illetve az LMP szavazói mekkora hajlandóságot mutattak az átszavazásra olyan körzetekben, ahol ez eleve felmerült.

A jobbikosok egyharmada átszavazott, ahol volt értelme

Bár legkevésbé átlagosan a Jobbik szavaztak át más jelöltre, Budapesten a jobbikosok majdnem fele átszavazott az MSZP-PM jelöltjére (Hiszékeny Dezső, Bp 7. evk., XIII. kerület) a XIII. kerületben. A legalacsonyabb átszavazási arányt az LMP jelöltjénél mértek, Csárdi Antalra (Bp 1.) csak 28,7 százalékok voksolt.

Annak ellenére viszont, hogy a Jobbik szilárdan kitartott amellett, hogy nem lép vissza senki javára, abban a 26 választókerületben, ahol 15%-osnál nagyobb volt az eltérés a jobbikos listás és egyéni szavazatok között - azaz téma volt a szavazók körénben az átszavazás, a jobbikosok 29%-a más ellenzéki jelöltre voksolt.

Az ellenzéki koordinációt egy előzetes paktummal nehezítő MSZP-PM és DK szavazóinak voksait egyben lehetett vizsgálni, hiszen felosztották maguk között az választókerületeket (evk). 51 olyan evk volt, ahol ők 15%-osnál nagyobb mértékben (listás és egyéni szavazatok különbsége alapján) átszavaztak.

"Átlagosan 40%-ban szavaztak át az MSZP-P/DK szavazói" - írja az Index. A legtöbben BAZ-megye 5. evk-jában (Sátoraljaújhely) 65,5%-uk a jobbikos jelöltre ikszelt.

Az LMP nem volt tisztában szavazói akaratával

A legnehezebb megérteni az LMP-t, amelynek a szavazói, azok tehát, akik bíztak bennük, és listán rájuk szavaztak, megértették, hogy egyéniben esélytelen a párt jelöltje: a 106-ból 84 evk-ban volt 15 százaléknál nagyobb az átszavazás. Átlagosan 40%-uk voksolt át, de a legszorosabb evk-kban 70 százalékot is elérte ez az arány.

A Momentum mondott ezt is, mondott azt is: a legszorosabb helyen visszalépegettek, de alapvetően nem voltak összefogáspártiak. Az ő szavazóik is magasan, az érintett evk-kban 40%-os átlaggal szavaztak át - szembe menve ezzel a pártdirektívának.

A taktikusan szavazó ellenzéki szavazók egyébként felismerték azt is, ha egy jelölt esélytelen a fideszessel szemben - bármennyire is tolta a saját pártja. Hajdú-Bihar 6-ban pl. alig szavaztak át a legerősebb ellenzékire (Jobbik) a baloldali szavazók, akik máshol nagy hajlandóságot mutattak a fideszes megbuktatására.

Mire volt ez elég?

Az elemző végül arra jut, hogy bár meglett a kétharmad, a Fidesz 2014-eshez képesti nagyobb listás győzelme nem látszik a képviselői mandátumok megoszlásán:

"A nagy mennyiségű átszavazás végül megakadályozta, hogy a Fidesz még a kétharmadnál is jóval több mandátumot szerezzen. Budapesten választókerületi győzelmeket is ért a másik pártoktól érkező voks, a vidéki EVK-ban pedig csökkentette a győzteskompenzáció hatását." (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.