• Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom végigtolták a kampányt: pénzt gyűjtöttek a legesélyesebb ellenzéki jelöltek felmérésére, és választókerületi fórumokat szerveztek.
  
• Az volt a cél, hogy megakadályozzák a fideszes kétharmadot.
  
• Ez nem sikerült, Gulyás pedig szembenéz azzal, mi ebben az ő felelőssége, mit nem szabad folytatni, és mit tehet egy politikai aktivista ilyen helyzetben.
  

Mi történt vasárnap? Minek köszönhető a Fidesz eredménye?

A legfontosabb most az, hogy megértsük: a társadalom szerette volna Orbán Viktor kormányzásának folytatását látni. Az nem kérdés, hogy 49 százaléknyi szavazat nem ér kétharmadot, ehhez kell a választási rendszer, de ezt érdemes most egy pillanatra félretenni. Alapvetően a magyar társadalom jelentős része azt kívánta, hogy ez a kormányzás folytatódjon. Nem azért, mert ezek az emberek ostobák, szűk látókörűek, elvtelenek. 

Érdemes lenne lejönni a fideszes szavazókról szóló toposzokról. 

Sokkal több önkritikával, és sokkal több alázattal kellene megérteni, hogy a Fidesz története miért tud ennyire működni. Fontos a propagandagépezet, a közmédia és a borzalmas álhírek, de ezek együttesen sem magyarázzák, ami történt.

Az ellenzék, és a koordináció minimális célja a kétharmad megakadályozása lett volna. Ez sem jött össze.

Igazából az ellenzék ezt nem tűzte ki célul, erről a civilek beszéltek. Az ellenzéki politikusok ehelyett kormányzásról beszéltek még a választások előtt is, amikor már tényleg nyilvánvaló volt, hogy ennek semmi realitása nincs. A mostani helyzet annyival drámaibb, mint a 2014-es, hogy emögött sokkal komolyabb társadalmi felhatalmazás van. ‘14-ben sokkal jobban kiütközött a rendszer csalárdsága, most az látszik, hogy a társadalom nagy része azért mozdult meg, hogy hatalmon tartsa a kormányt.

Ma arról kell beszélnünk, hogy Magyarországon újra egypártrendszer van, a parlamentáris demokrácia végleg kiüresedett, semmi értelme a formális ellenzéki politizálásnak. 

Azok, akik pártpolitikai szinten beletették az energiájukat a kampányba, valószínűleg akkor teszik a legjobbat, ha nem veszik fel a mandátumukat. Tegyük fel, hogy a kormány szigorítja az abortusz szabályozását. Vagy elkezdik a bíróságok jogkörét, vagy az önkormányzati rendszert átszabni. Mit tudnak tenni ez ellen? Feltartanak táblákat a parlamentben? Be kell látni, hogy azok az esztétikai-retorikai győzelmek, a vélt erkölcsi fölény, amire az elmúlt nyolc évben sokan építették a Fidesz-kritikájukat, velem együtt, az teljes csőd. 

Nem értünk el semmit. Ez az ellenzéki paletta inenntől kezdve nem létezik.

Az ellenzéki politikusok elindultak a választáson. Miért ne vegyenek részt a parlamenti munkában az eredmény alapján, amit elértek?

Épp azért, mert a választóik képviseletére pályáztak: az ellenzéki szavazók pedig épp azt szerették volna elkerülni, hogy ez az autokrata rendszer tovább szilárduljon. Nem sikerült, tehát ha képviselni akarják a szavazóikat, akkor nem asszisztálhatnak ahhoz a parlamentárisnak hazudott színjátékhoz, ami most következik. Az a kérdés, hogy mikor számoljuk fel ezt a hazugságot. Ezt a hazugságot ugyanis előbb-utóbb fel kell számolni. 

Most komolyan el fogják játszani, hogy bejárnak a parlamentbe, és interpellálják Orbánt, aki erre mondhatja, hogy boldog karácsonyt vagy boldog húsvétot évszaktól függően? A nemzetbiztonsági bizottság még a mostani feles többségük mellett sem tudott működni, hát akkor mi lesz mostantól? Miért akarná egy ellenzéki politikus tovább alázni magát? Orbán Viktoré az ország, övé a hatalom, lássuk meg tud-e övé lenni a dicsőség is: ezt akarták a szavazói, erre vágyott ő is, hát akkor most csinálja, egyedül. 

Ezt akár úgy is lehet érteni, hogy a Közös Ország eddigi tevékenysége értelmetlen volt.

Ez nem áll messze a valóságtól. Ez egy utóvédharc volt, a kényszereket és realitásokat folyamatosan mérlegelve próbáltunk egyszerre nem kártékonyak, közben mégis hasznosnak lenni. Tojáshéjakon lépdeltünk az elmúlt fél évben, egyszerre kellett koordinációs nyomást kifejteni, de közben nem túlságosan belefeszíteni a pártokat ebbe a helyzetbe, hogy ne lehessen az mondani, hogy miattunk nem tudnak koordinálni.

De minden erőfeszítés, minden beleölt energia ellenére kétharmad lett, tehát ha nem csináltunk volna semmit, akkor is itt tartanánk. Ezt be kell látnunk. A vasárnap esti eredményvárókon szörnyű volt látni, hogy amikor már minden el volt veszve, és tényleg lehetett volna őszintének lenni, az ellenzéki politikusok akkor is ragaszkodtak azokhoz az álarcokhoz, amiket egyébként ők maguk sem szeretnek hordani.

A Közös Ország Mozgalomnak miben van felelőssége?

Három dologban - és ez inkább az én személyes felelősségem, mintsem a mozgalomé. Tavaly tavasszal kiálltam a Szabadság térre, és meghirdettem a választási rendszer reformjáról szóló mozgalmat. A rendszert valóban meg kell változtatni, de nem ezzel kellett volna kezdeni. Vagy a Botka-projekt, vagy az Új Pólus mellett kellett volna kiállni, és erre mozgalmat szervezni. Ehelyett akkor azt gondoltam, hogy az tudja az együttműködést megteremteni, ha van egy neutrális téma, mint a választójogi reform, amivel mindenki tud azonosulni. Azt reméltem, hogy ez teremtheti meg az egységet, és aztán abból lehet továbbmenni, de ezt nem igazolta vissza az őszi időszak.

A második hiba a polgári engedetlenség meghirdetése és annak elmaradása, ami a nagyotmondásomból következett. Bejelentettem, aztán nem lett belőle semmi. Nem tudott a mozgalom kellő társadalmi támogatottságot szerezni, így pedig lejárattuk volna a polgári engedetlenség szép és fontos eszméjét, nevetség tárgyává tettük volna a társadalom szemében. 

Akkor azt gondoltam, inkább én legyek nevetsége tárgya, mert a polgári engedetlenség ennél komolyabb dolog, és később még hasznos lehet.

A harmadik, hogy konfrontatívabban kellett volna képviselni a koordináció ügyét. Persze az is elsülhetett volna rosszul, és akkor most azért hibáztatnánk magunkat. 2014-ben fél-egy évig ment a blame game az ellenzéki vereség után. Most jó lenne, ha ezen a héten letudnánk ezt, aztán mindannyian hazamennénk, és gondolkodnánk azon, hogy tudunk-e ennél szisztematikusabban, önkritikusabban politikai munkát végezni. Ha pedig nem tudunk, akkor hagyjuk, hogy csinálja más.

Egy időre én is el akarok most hallgatni, mert meg kell találni a cselekvés radikálisan más formáit. Ha most azonnali ellenállásba kezdenénk, annak komikus, tragikus és megalázó vége lenne.

A Közös Ország Mozgalom rendezett vitafórumokat helyi jelöltek között mindenfelé az országban. Mit lehetett ezekből megtanulni?

Azért bánom ezt a kétharmadot, mert ha csak szűk fideszes többség lenne, akkor lenne politikai tér azzal foglalkozni, hogy milyen a pártok fővároson túli helyzete, milyenek a helyi képviselői. Ebből a szempontból kriminális tapasztalataink vannak, a vitáinkon részt vevők 85-90 százalékának retorikai, politikai és intellektuális teljesítménye nem menne át egy bármilyen szintű alapfokú vizsgán. Többségüknek nincs terepismerete, konfúz a politikai gondolkodása. Nagyon rossz állapotban van a politikai utánpótlás, és nem szerveznek közösséget sem. 

Közben viszont azt tapasztaltuk, hogy iszonyatos igény lenne rá, hogy legyenek helyi szervezeteknek eseményei, akár filmvetítések, ilyesmi, ahol létrejöhetnének közösségek, és a helyi politikusokkal is lehetne rendszeresen találkozni. A mostani kormányzati túlhatalom mellett viszont ez már nem lesz elég.

A legszegényebbek között közben kiemelkedően teljesített a Fidesz.

A magyar társadalom soha nem tapasztalta meg azt, hogy a politika javíthat az élethelyzetén. Széles társadalmi rétegeknek nem volt soha ilyen élménye. A Fidesz ígérete nem az, hogy jobb lesz, hanem az, hogy lehetne sokkal rosszabb is, de meg tudják akadályozni, hogy rosszabb legyen. Hogy ezzel milyen iszonyú erővel tapasztja a táborát magához a Fidesz, az a kiszolgáltatottságukat mutatja.

Ha viszont a társadalom másik végét nézzük, iszonyatos düh és letargia van most sok nagyvárosi, középosztálybeli emberben.

Amikor vasárnap este az Agórán a színpadon bemondtam, hogy megvan a kétharmad, két dolgot mondtam utána. Bereményi mondatát a Megáll az időből: jó, akkor itt fogunk élni. Ezen kívül azt, hogy ez a mi hazánk is, és a legrosszabb, amit tehetünk, ha engedünk a keserűségnek és dühnek, és mi magunk is gyűlölködni kezdünk, mert azzal csak igazoljuk a Fidesz politikáját. Van most egy gyászmunka, amit el kell végezni. Ebbe bele kell menni, át kell most élni. Az ember most ürességet érez, és nehezen hiszi el, hogy lehet még rosszabb annál is, ami volt.

De lehetőleg ne zárkózzunk be. Igaz, hogy ez a nyolc év nagyon súlyos bizonyítványt állított ki rólunk, nem tudtunk a saját buborékunkon kívüli embereket megszólítani. A középosztály számára pedig ez az eredmény lehet olyan jelzés, hogy vissza kell vonulni, és elzárkózni minden közéleti témától. 

De mégse ez a jó megoldás. Vissza kell vonulni, de azért, hogy újragondoljuk a pozícióinkat

Mert ellen fogunk állni, ez nem kérdés, folytatjuk. Csak éppenséggel az alapjaitól kell mindent újragondolnunk amit a politikáról, a magyar társadalomról és Orbánról gondoltunk. Ez a munka elvégezhető, és el is végezendő. Nem baj, ha a következő fél-egy évben mindenki inkább erre koncentrál, és nem átgondolatlanul szalad ki a csatamezőre ahogy azt eddig sokan tettük, én is. Addig is lehet direkt segítségnyújtással élni sokak felé, lehet vigaszt és empátiát adni azoknak akiknek most tényleg nagyon rossz, és a legmélyebb kétségek között vergődnek. Ha van vigasz, akkor lesz ellenállás is.