Itt az Aranyélet befejező évadának trailere

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Sarkadi Zsolt már 2015 őszén azt írta az akkor még csak induló Aranyéletről, hogy félelmetesen jó, és ha lehet hinni a hozzáértőknek, az elmúlt évek során az HBO első sajátgyártású, saját könyvből készült magyar sorozata csak még pengébb lett. Ősszel kerül adásba Mátyássy Áron és Dy Zsombor közös rendezésű sorozatának harmadik és egyben befejező évada, aminek forgatása 78 nap után februárban ért véget. És ami állítólag egyenesen világszínvonalú lett. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.